A múlthéten már számos szórakoztató és érdekes programról számoltunk be a hétvégét illetően, most pedig ezek rövid összegzésével szeretnénk kezdeni az új hetet:
Debrecen Drive
Több mint 30 ezer látogatóval ért véget az idei Debrecen Drive, az ország legnagyobb autó- és járműipari seregszemléje. Az időjárás is kedvező volt a programok zökkenésmentes megvalósításához, nagy sikert aratott többek között a Celebfutam, ahol olyan hírességek próbálták ki a rendezvény „kabalaautóját”, a sárga Fiat Seicentót, mint például Szujó Zoltán, Horváth Tamás, Ganxsta Zolee, és még sokan mások. Ezen kívül a kisebbek is nagy örömmel vettek részt a Mini Drive versenyen, ahol iskolai csapatok is építettek saját autót maguknak, hogy aztán azzal különböző ügyességi feladatokat hajtsanak végre.
Hűség – Ezüst – Titok
MODEM – Lakner László: Alter ego
Szombaton nyitott meg a MODEM legújabb kiállítása, melynek tárgyát Lakner László – a magyarországi neoavantgárd egyik legfontosabb alkotójának – több, mint 50 évet felölelő alkotói munkássága képezi. A retrospektív kiállítás kurátori munkáját Fehér Dávid végezte, az érdeklődők számára bemutatva a művész 1950-es, 1960-as évek szürnaturalista periódusától egészen napjainkig, melyre posztkonceptuális és szkriptuális festmények jellemzőek. A kiállítás egészen szeptember 11-ig látogatható a nagyközönség számára.
Fotó: Miskolczi János