Iskoláskorúaknak szóló mozgásprogramokkal bővül ki a Mozdulj, Debrecen!

A gondoskodó város programunk egyik alappillére a Mozdulj, Debrecen! kezdeményezés, amely mostantól iskoláskorúaknak szóló mozgásprogramokkal bővül ki – jelentette be Széles Diána alpolgármester a Sziget-kék Tematikus Parkban január 10-én.

 

 

Széles Diána elmondta  az országban egyedülálló módon kezdték el az iskoláskorú gyermekek, a debreceni fiatalok szűrését, ahol azt tapasztalták, hogy vannak olyan népbetegségek, amelyekre külön oda kell figyelni. Az iskola-egészségügyi vizsgálat eredményei alapján tízből hét gyereknek lúdtalpa, vagy gerincproblémája van.

A mozgásszervi betegségek nagy számban népbetegségnek számítanak, már korai életkorban kezdődhetnek, kialakulásuk korunk felgyorsult civilizációs hatásaival, ártalmaival is összefüggésbe hozhatók. Az eltérések csökkentésének hatékony módja a kisiskolások körében a preventív gerinctorna, a középiskolások körében pedig az erősítő sportfoglalkozás.

 

Az UNICEF támogatásával el tudtuk indítani azt a gerincprogramot, amely minden debreceni iskoláskorú gyermek számára térítésmentesen biztosított. A 7-12. éves korosztály preventív gerinctornájának helyszíne a Sziget-kék Tematikus Park beltéri termében lesz péntekenként 16 órai kezdettel. Az erősítő sportfoglalkozás helyszíne pedig a Pósa utca 1. szám alatti tornaterem, ahol szerdánként 17 órai kezdettel, gyermekrehabilitációs szakgyógytornász foglalkozik a fiatalokkal

– ismertette Széles Diána.

 

Hozzátette, a program keretében külön eszközvásárlásokat hajtottak végre és fontosnak tartja, hogy azoknak a gyerekeknek is tudjanak segíteni, akiknek nincs anyagi lehetőségük arra, hogy egy-egy adott programon részt vegyenek.

 

Emlékeztettet, decemberben hirdették meg az UNICEF-fel való együttműködés keretében a TSMT tornát, amelyre január 15-ig lehet jelentkezni. Kiemelte, a program iránt óriási az érdeklődés, de még mindig van lehetőség regisztrálni, ugyanakkor a tornát a könnyebb megközelíthetőség érdekében, a Pósa utcáról átköltöztetik a Pallagi út 9. szám alatt található Idősek Házába, ahol külön erre a célra kialakítottak egy helyiséget, ahol napi nyolc órában fognak ingyenes TSMT képzést és programot tartani a gyermekeknek.

Az alpolgármester hangsúlyozta: a Mozdulj, Debrecen! mozgalom már túlmutat azon, hogy csak egy mozgásos program, ez inkább közösségfejlesztés. Felidézte, hogy tavaly októberben ünnepelték a kezdeményezés első születésnapját, amely programjain 17 ezren vesznek részt rendszeresen a városban.

  Nagyon fontos dolognak tartom, hogy most már nem csak a felnőtteket tudjuk megmozgatni, hanem a gyerekeket is minden szerdán és pénteken

– emelte ki.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészség- fejlesztési Intézet igazgatója arról szólt, hogy egy nagyváros mozgásszegény környezetet biztosít gyermeknek és felnőttnek egyaránt, de mindent megtesznek azért, hogy a Mozdulj, Debrecen! program segítségével ezen változtassanak. Mint mondta, a felnőtteket tematikus séta, gerinctorna, jóga és zumba is várja, de szeretnék, hogy ha a kezdeményezés egy olyan közösséggé válna, amely támogatja a jövőt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tartásprobléma korrigálható és akinek szüksége van rá, vegye igénybe az UNICEF és a város együttműködésével megvalósuló programot.

A gerinctornára jelentkezéseket a következő e-mail címen várják a szervezők: [email protected]

A programra tornamatracot mindenkinek vinnie kell magával!

Fotók: Miskolczi János

Ez is érdekelhet