
Kaddis est és kortárs világzene, városi séták a zsidó örökség nyomában, zsidó és kóser gasztroplacc, barhesz party, továbbá az I. Debreceni Zsidó Utcafesztivál várja a látogatókat szeptember 8. és 11. között a Zsidó Kulturális Napokon, az ALL-IN Debrecen szervezésében.
Látogatható lesz a Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga – olyan terei is, mint például a rabbiszoba -, illetve Shmuel Faigen rabbival is kötetlenül beszélgethet a közönség.
Kaddis est – Kortárs világzene
Szeptember 8-án este Födő Sándor Artisjus- és többszörös Fonogram-díjas zeneszerző és Bíró Eszter Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő neveivel fémjelzett kortárs világzenei koncert veszi kezdetét a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában.
A 12 zenész közreműködésével megszólaló nagyszabású zenemű a zsidó liturgia egyik alappillérére épül. A Kaddis egy ősrégi ima, amelynek – a világon először és egyedülálló módon – teljes, arámi nyelvű szövegét felhasználta művében a zeneszerző.
I. Debreceni Zsidó Utcafesztivál és gasztroplacc
Vasárnap reggel – szeptember 11-én – 10 órától egészen este 18 óráig várják a zsidó kultúra és gasztronómia iránt érdeklődőket a Pásti utcában: zenés és táncos programokkal, versénekekkel, ismeretterjesztő- és helytörténeti előadásokkal készülnek a szervezők. A zsinagóga és a rabbiszoba megtekintésére is lesz lehetőség, sőt, Shmuel Faigen rabbival is kötetlenül beszélgethet a közönség.
A nap során bemutatkoznak a zsidó konyhai tradíciók, amelyeket a Mazel Tov Étterem és a nemrégiben nyílt Hamsza Étterem hoz el.
Zsidó pékárukat és egyéb ételeket lehet kóstolni, miközben konyhai szokásokba és eljárásokba is betekintést nyernek a résztvevők.
Pénteken angol, vasárnap magyar nyelvű vezetett sétán vehetnek részt az érdeklődők az Explore Debrecen közreműködésével, melyek során Debrecen zsidó épített és szellemi-kulturális értékeivel ismerkedhetnek meg. Péntek este a belváros különböző részein tűnik fel haszid táncaival a Debreceni Népi Együttes: a tánc ezen műfaja az öröm és más közösségi érzelmek kifejezésére szolgál a zsidó kultúrában.
Barhesz Party – kóser gasztronómiai élmények
Barhesz, humusz, kóser sör, bor és pálinka… a Pásti Utcai Orthodox Zsinagóga udvarában igazi kulináris élményben lehet része a látogatónak, hiszen tradicionális kóser, zsidó és izraeli ételeket és italok kóstolhat meg. Az ízélményeket zenei programok színesítik: ismert héber dallamok hallhatóak majd, továbbá néhány izgalmas haszid történet is elhangzik.
A részletes programok az esemény Facebook oldalán érhetők el.