Debrecenben Hallottam

Jancsa Jani gasztroblogger keresi Az ország burgerét!

Jancsa Jani főként azoknak ismerős, akik követik a magyarországi burger-helyzetet: burgert készít és főzni tanít, blogol és könyvet ír, kitalálja a menüt és éttermet vezet, továbbá a szeptember 3-ai Az ország burgere verseny zsűrijének elnöke.

Hogyan csöppentél a magyarországi burgerfanatikusok élére?

Alapvetően 10 éve foglalkozok a burgerekkel. Eredeti szakmám szerint közgazdász volnék, és mialatt 10 évet lehúztam különböző multiknál pénzügyön, blogolásba fogtam, majd kifejezetten a burgerekről írtam étteremajánló stílusban, és egészen sok online magazinban jelent meg írásom. Az életem egy pontján pedig elkezdtem a burgereket készíteni, főzőshow-kban részt venni. Ennek a tevékenységnek talán az egyik csúcsa, hogy 2015-ben elindítottunk Budapesten a Bamba Marha Burger Bár, aminek társtulajdonosa és kulináris vezetője is vagyok – ez azt jelenti, hogy én találom ki az ételeket, már több mint 7 éve, és jelenleg 7 étteremmel büszkélkedünk. De már tartottam főzőiskolákat is… úgyhogy a burgerezés egészen sok – ha nem minden – vetületét kipróbáltam, csináltam, illetve csinálom.

 

Miért éppen a burgert választottad?

A 2010-es évek elején kezdett nagyon elterjedni a minőségi burger Budapesten – előtte szinte csak gyorséttermi helyek voltak. Véletlenül megkóstoltam egy nagyon finomat, és úgy éreztem, hogy ebből még lehet valami jó. És lett is.

Mi a legalapvetőbb dolog, amire figyelni kell egy burger elkészítéskor? És mi az, ami egyszerűnek tűnik, és mégis könnyű elrontani?

Fontosak a minőségi alapanyagok, és az, hogy az ember jó helyről vegye meg őket. Aztán tudni kell jól megcsinálni a húspogácsát, mert attól, hogy van egy jó hús, még például oda lehet égetni, ha nem vagy elég figyelmes vagy türelmes. Az is probléma lehet, ha nem megfelelőek az arányok, illetve az ízek kombinációja és a részletek átgondolása szükséges ahhoz, hogy az ember egy igen jó burgert készítsen: hogyha csak lustán teszel egy kis ketchupot és mustárt a burgerbe, akkor az nem lesz finom, de ha keversz ezekből egy tök jó burger szószt, akkor máris sokkal ízletesebb az összekép.

 

Van kedvenc ízkombinációd?

Nagyon szeretem azt az ízkombinációt, mely egy ország konyháját fogja meg, vagy éppen egy édes-sós kombinációt villant fel – az ananász, a teriyaki szósz és a bacon ennek egy eklatáns példája. De jól ismerjük már azt is, hogy „a kevesebb néha több”, tehát egy nagyon jó minőségű alapanyagból, mondjuk magyar Angus húsból és minőségi cheddar sajtból egy tök finom zsömlében készült sima sajtburger is tud nagyon-nagyon frankó lenni.

Miért éppen Nagyerdei Park lett szabadtéri konyhája Az ország burgerének?

Egyrészt, mert a Hortobágy Angussal dolgozunk együtt már két éve, mely alapvetően munkakapcsolatnak indult, aztán egy jó barátság lett belőle, így nem volt kérdés, hogy elvállalom-e a szakmai zsűri elnöki címét az ország burgere versenyben. Másrészt egyéni kötődés, mely talán tudatalatt dolgozik is, hogy nekem is vannak környékbéli felmenőim és rokonságom, ezért nem volt számomra ismeretlen Debrecen. Harmadrészt pedig, hogy ne történjen minden Budapesten, a debreceni nyárvégi, kora őszi Nagyerdő tökéletes helyszíne a Szaft ’N Burger versenyzőinek és az érdeklődő látogatóknak egyaránt.

 

Hogyan, honnan inspirálódjanak a versenyzők, de akár az otthoni burgeresek?

Az egész világ egy inspiráció, ahhoz, hogy az ember egy jó burgert meg tudjon csinálni! Ízekről és ízkombinációkról beszélünk, bárhonnan lehet ötleteket ellesni, lehet bátran inspirálódni az internetről – nekem is van egy könyvem jó ötletekkel, abból is egészen nyugodtan gyűjthetnek tippeket.

 

Mire figyeljenek a Szaft ’N Burger versenyzői?

Legyenek jók az arányok, legyen jól elkészítve, és az alapanyagok, melyek belekerülnek, azok okkal legyenek részei, hiszen azért, mert látta valahonnan, nem kell feltétlenül belekerülnie.  Túlgondolni sem szabad, nem kell egy templomot építeni burgerből vagy halastavat a tányérra, hogy történetet meséljen el. Ha megvan mögötte a koncepció, hogy mi és miért került bele, mindez megfelelő arányban és minőségben elkészítve, akkor ott már nagy probléma nem lehet.

Fotók: Főnix Rendezvényszervező 

Ez is érdekelhet