A Debreceni Egyetem az egyházzal közreműködve jótékonysági hangversenyt szervez az ukrán menekültek támogatására. A koncertet május 6-án, 18 órától tartják a Nagytemplomban.
A cél az, hogy a városi összefogás eredményeképpen tudják segíteni a háborús menekülteket – nyilatkozott Kossa György a március 29-i sajtótájékoztatón. A kezdeményezés célja, hogy felekezettől, nemzetiségtől és minden mástól függetlenül segítsünk embertársainkon.
A jótékonysági eseményből származó összeget a Híd Kárpátaljáért összefogásnak fogják átadni. A koncertre a belépés ingyenes, de az adományokat az erre a célra létrehozott bankszámlára utalhatják, akik segíteni kívánnak a menekülteknek.
A műsort Fekete Károly, a Kodály Filharmónia Debrecen és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának vezetője, illetve Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója állítja össze.
A koncertet megelőző sajtótájékoztatón megjelent Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Gyülekezet igazgató-lelkésze, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Kapin István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye parókusa és Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere.
A sajtótájékoztatón megemlékeztek a tegnapi nap folyamán elhúnyt M. Tóth Ildikóról a Debreceni Egyetem sajtófőnökéről, illetve elnevezték róla az egyetem sajtódíját is.
Biró Kincső