Az együttes tavaly lett 40 éves, de a járványhelyzet miatt akkor nem tudták megtartani a gálát.
A Debreceni Majorette Együttes számos hazai és nemzetközi verseny, fesztivál nyertese, a Debreceni Virágkarnevál többszörösen díjazott felvezető csoportja.
Európa szinte minden országában szerepeltek már, ezen felül képviselték hazánkat Amerikában, Izráelben és Japánban is!
Az este folyamán 250-en léptek fel, 32 koreográfiát mutattak be az Oláh Gábor utcai csarnokban. A gálán felléptek jelenlegi táncosok, köztük az óvodás korcsoport is, emellett a senior tagok is. A táncegyüttes 1980-ban alakult, az évek során közel 5 ezer tagja volt.
A gálán Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere mondott köszöntőt. Beszédében azt mondta, az együttes egy igazán élő és nagyon színes múlttal rendelkező csoport, akiknek a munkája példaértékű.
– Manapság a mozgásszegény világunkban nagyon fontos, hogy mozogjunk valamit. A mazsorett ezenkívül csapatmunkára is ösztönöz, ez szintén hiányzik sokszor a mai világunkból. Azt gondolom, hogy nagyon pozitív üzenettel bír a mazsorett és remélem, a továbbiakban is élni fog – köszöntötte a fellépőket az alpolgármester.