Katonai zárt menetoszlop halad át a megyénken

Hajdúhadházról indul katonai zárt menetoszlop augusztus elején, amely áthalad megyénken és Tatáig hajt tovább.

A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint augusztus 1. és 3. között az esti és éjszakai órákban halad át Magyarországon a katonai járművekből álló menetoszlop. 

Hajdúhadházról indulva a 4 – 354 – M35 – M3 – M31 – M0 – M1 -8119 – Tata útvonalon haladnak majd keresztül. Néhány hidat is érint az útvonal, amelyek esetén a teljes mögöttes forgalom kizárásra kerül ez időre. Ezek az M3 Oszlári Tisza-híd, az M0 Soroksári Duna-híd és az M0 Hárosi Duna-híd.

Fontos, hogy a katonai zárt menetoszlop közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a konvoj elején és végén is kísérőjárművek biztosítják az utat. A Magyar Honvédség kéri a közlekedőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, hiszen azok mérete és sebessége eltérő a megszokott gépjárművektől, illetve a konvojok hossza, haladási módja eltérő lehet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottakhoz képest.

Ez is érdekelhet