Kossuth-díjjal tüntették ki Csikos Sándort

Március 14-én Kossuth-díjat vehetett át Csikos Sándor, a Csokonai Színház Kiváló és Érdemes művésze. A díjat a művészeti terén elért sikerei, valamint a kivételesen értékes pályafutása elismeréseként érdemelte el.

Csikos Sándor 1993 óta állandó tagja a Csokonai Színház társulatának, ám azt megelőzően is erős szálakkal kötődött a színházhoz. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Pályáját a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, majd az Irodalmi Színpad, a Csokonai Színház, a Kisfaludy Színház és a Móricz Zsigmond Színház társulatához szerződött, ahol 1990 és 1993 között színházigazgatóként is dolgozott. Munkája elismeréseként 1987-ben Jászai Mari-díjat, 2004-ben A Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott, 2012-ben Érdemes Művész, 2017-ben pedig Kiváló Művész elismerésben részesült.

A máig aktív színész a pályafutása során volt Méla Jacques és Asztrov, Széchenyi és István király, az Oszlopos Simeon Kis Jánosa és A gyertyák csonkig égnek Konrádja. Dobogós azon magyar színészek között, akik a legtöbbször játszották a Tragédia Luciferjét – Csikos Sándor közel százharmincszor lépett fel a Madách teremtette alakban. 

Lassan fogom fel! Meg vagyok hatódva, meg vagyok illetődve, ha arra gondolok, kik kapták meg, és kik nem kapták meg. Hatvan éve vagyok a pályán, ebből Debrecenben negyven évet töltöttem. Úgy gondolom, ez a díj Debrecennek és a Csokonai Színháznak is szól. Hogyan maradtam itt, és miért jöttem vissza mindig? Itt kiváló társulatra, művésztársakra és közönségre találtam. A tehetséget két dolog táplálja: a bizalom és a siker. Ettől a várostól, ettől a színháztól bizalmat kaptam, és ezt meg akartam hálálni. Itt én azt csinálhattam, amiért erre a pályára jöttem. Életre szóló barátságok köttettek itt: Simor Ottó, Kóti Árpád, Léner Péter, Lengyel György, és még sokan mások. Olyan darabokban próbáltam és játszottam, amelynek szerzői ott ültek a nézőtéren, lehetett kérdezni, problémákat megbeszélni. Szabó Magda, Szakonyi Károly, Hubay Miklós, Borbély Szilárd  – megint nem teljes a névsor.  Itt találtam meg azt a lehetőséget, mondhatom, mert úgy fogtam fel, hivatást, ami életem  meghatározó részévé vált: a tanítás. Közel harminc év: Debreceni Színjátszó Stúdió három éve és az Ady Gimnázium huszonhét éve. És most nagy örömömre folytathatom a SZFE-n: beszédet tanítok az elsőéveseknek. Nagy öröm számomra, hogy munkámat elismerték!” – mondta el a díjátadó után a színművész. (forrás: www.csokonaiszinhaz.hu )

Gratulálunk Csikos Sándor művész úrnak a kitüntetéshez!

 

 

Ez is érdekelhet