Hamarosan beköszönt a tavasz utolsó hónapja, május, melynek első napján egy sokak által ismert hagyományt ünneplünk és követünk: a májusfa állítását.
A hagyomány egészen a középkorig nyúlik vissza, főként európai, azon beül pedig germán eredetre vezethető. Eszerint a férfiak és fiúk udvarlási szándékuk jelképeként április 30-áról május 1-ére virradóra állítanak a hajnali órákban májusfát szívük választottjának. Egyes történetek szerint a fa mérete és fajtája jelezheti akár az udvarlási szándék komolyságát is.
A májusfát általában színes szalagokkal díszítik, korábban akár ételt és italt is erősítettek az ágakra. Olyan esetekről is olvashatunk, melyek szerint az is előfordult, hogy ruhát rögzítettek a fához és ha a lány másnap azt viselte, akkor jelezte az udvarló számára kölcsönös érdeklődését. Napjainkban akár olyan májusfákat is megfigyelhetünk a lányos házak előtt, melyeket lufikkal is díszítenek – habár ez nem része a hagyománynak, ezek is jól mutatnak a szalagok mellett.
Az említetteken kívül ezt a hagyományt többféleképpen is szokták értelmezni. Egyes források a fiatalság tavaszi örömünnepeként is számon tartják, de olyanok is vannak, akik szerint a természet újjászületését jelképezi ez az ünnep.
Napjainkban egy modern változata is egyre gyakrabban fordul elő: a májuskosár. Ezt főként a hosszabb ideje tartó, komolyabb kapcsolatok esetében ajándékozzák a hölgyeknek – az ehhez tartozó szokások szerint pedig a színei jelzik a kapcsolat előrehaladottságát.
A középkorra visszavezethető hagyományhoz hozzátartozik a májusfa kitáncolása is, mely május utolsó szombatján történik. Ekkor az udvarló fiúk és férfiak kidöntik az általuk állított ágat vagy fát, régebben ebből derült ki a titkos hódolók kiléte is. A fa kitáncolását sok helyen ünnepségek és táncmulatságok követték a korábbi évtizedekben, évszázadokban, manapság viszont ez már nem igazán jellemző.
Reméljük idén is minél több fiú jutalmazza meg májusfával vagy májuskosárral szíve választottját! ?