A DVSC Schaeffler kézisei Vácon léptek pályára szombat este. A Loki javítani szeretett volna eddigi, nem túl fényes bajnoki szereplésén, ám a teljesítmény már az első félidőben rendkívül csalódáskeltő volt. A váciak 32-28-ra nyerték meg a találkozót.
Az Alba Fehérvár elleni kupameccsen megsérült a piros-fehérek alapembere, az átlövő poszton játszó Kovács Anna. Hiánya azonnal érzékeltette magát, s míg a hazaiak alig tíz perc leforgása alatt 8 gólos vezetést szereztek, a Lokinak az első gól is nehezen született meg. Az első harminc perc végére a szervezetlen, szedett-vedett védekezés megbosszulta magát, érdemben nem sikerült zárkózni: 19-13.
A második játérkészben valamelyest összekapta magát Köstner Vilmos alakulata és Hornyák Dóra révén közelebb kerültek a vednéglátókhoz. Azonban a korántsem tökéletes védelem hibáit továbbra is előszeretettel használták ki Kácsor Grétáék. A Lokinak, már-már menetrendszerűen a játékvezetőkhöz is volt néhány kérdése, Köstner-mester kispadja kétperces kiállítást is kapott. A hajrában már nem maradt kérdés. A találkozó lefújása után 32-28 állt az eredményjelzőn.
A DVSC Schaeffler vasárnap a remek szezont produkáló Mosonmagyaróvárhoz látogat.