Komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberrel bővült a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet állománya.
A 60 éves László Csaba erdélyi magyarként 27 éves koráig tudott játszani, ekkor egy súlyos sérülés miatt kényszerült visszavonulni az aktív labdarúgástól. Később edzői pályára állt. Karrierje alatt 2004-2005 között volt az FTC vezetőedzője, illetve ez időben Lothar Matheus mellett a magyar válogatott másodedzője. Szövetségi kapitányként megfordult Uganda és Litvánia válogatottjának kispadján. Külföldön vezette a skót Heart of Midlothian és Dundee United gárdáját, az szlovák FC DAC-ot és a román Sepsi OSK-t is.
Óriási megtiszteltetés, hogy László Csabát a sorainkban köszönthetjük. Sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, az emberi és a szakmai oldal is összeér. Intézményünkben tiszteljük a teljesítményt és ambiciózusok vagyunk: ahhoz képest, hogy csak pár éve indultunk, elmondhatjuk magunkról, hogy Magyarország egyik legmeghatározóbb sporttudományi képzőhelye vagyunk, sok nemzetközi kapcsolattal, oktatással, kutatással és 3. missziós tevékenységgel. Annak érdekében, hogy ezek az intézeti tervek a jövőben ugyanilyen sebességgel haladjanak, nagyon kellenek az olyan nagy tudású emberek, akik motiválni, inspirálni tudnak bennünket. Ősszel indítjuk a labdarúgó szakedző képzést, melyben számítunk új kollégánk szakmaiságára. Ahogy a Debreceni Egyetem számára, úgy intézményünknek is roppant fontos a nemzetköziesítés, itt is segítségünkre tud lenni László Csaba, aki széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerrel bír, szeretnénk nyitni Skócia felé is, amiben szintén számítunk rá. Az oktatásnál maradva, a labdarúgáson túl, neki hála az edzéselméletben, az edzéstudományban megint csak nagyon gazdag tapasztalatokkal, tudással tudjuk a hallgatóinkat erősíteni – mondta Balogh László, a DESKI igazgatója.
Nagyon szimpatikus, amit felvázolt számomra az egyetem, vagyis az a sportökoszisztéma, amelyet kialakítottak Debrecenben. Úgy hiszem, szakmai tanácsadóként hozzá tudok majd tenni ehhez a rendszerhez, a tapasztalatom, amelyet az évtizedek során összegyűjtöttem, a fiatalok javára lehet. Sok mindent láttam, ismerek már a Debreceni Egyetem, a Sporttudományi Koordinációs Intézet tevékenységéből, elképzeléseiből, jó az irány, amin járnak, európai színvonalon működnek itt a sporttal kapcsolatos dolgok is – nyilatkozta László Csaba az új munkája kapcsán.
László Csaba a DEAC NB III-as labdarúgócsapatának edzői stábjának is segíthet a jövőben. Az egyetemi csapat egy fordulóval az NB III. 2023-2024-es szezonzárója előtt az 5. helyen áll 47 ponttal.
Forrás: Unideb