Ellentmondást nem tűrően kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER a Praktiker-Vác elleni rangadón. Szinte végig BL-üzemmódban játszott a Loki, így egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem.
Rég kezdett ilyen imponálóan a DVSC SCHAEFFLER. Az első öt percben gólt sem kapott a csapat, miközben négyet lőtt. Nem csoda, hogy Herbert Gábor 04:58-nál máris időt kért. Ezzel együtt sem sokat javult a Vác helyzete. A vendégek a kilencedik percben találtak be először, Kuczora révén. Addigra a Loki már hatnál járt. A debreceni lányok ellentmondást nem tűrően játszottak a meccs legelejétől kezdve. Kőkemény és nagyon koncentrált védekezés, villámgyors és kreatív támadás jellemezte a csapatot. 12.14-nél jött is az újabb Herbert időkérés. Ekkor 10:3 volt az állás. A vendégeken azonban ez sem segített. A félidőben nyolccal vezetett a DVSC SCHAEFFLER.
A második félidőben ott folytatta a Loki, ahol az elsőben abbahagyta. A 35. perc elején már tíz volt közte. A játékrész közepén volt egy kisebb hullámvölgy, akkor hat gólra felzárkózott a Vác, de Szilágyi Zoltán időkérése újra felrázta a csapatot. Az utolsó tíz percre már megint tíz gólos volt az előny. A mérkőzés hajrájában igyekezett minden játékosának lehetőséget adni a DVSC SCHAEFFLER vezetőedzője és akik pályára kerültek meghálálták a bizalmat. A Loki végig jól menedzselte a meccset és magabiztosan nyert.
Egy jó csapatot sikerült hazai pályán legyőznünk. Nagyon szépen működtek azok a dolgok, amiket megbeszéltünk. Az elején kiváló volt a védekezésünk és ez adott egy olyan magabiztosságot, ami támadásban segített. A második félidőben ugyan voltak hullámvölgyeink, de örülök neki, hogy végig a kezünkben tartottuk a meccset. Azt kívánom a Vácnak, hogy innentől kezdve az összes meccsét nyerje meg. — nyilatkozta Szilágyi Zoltán.