Loki-diadal az évzáró városi derbin

Vasárnap 13 órától a DVSC és a DEAC csapott össze a Nagyerdei Stadionban. Augusztusban már találkozott a két együttes, akkor magabiztos DVSC-győzelem született. A listavezető piros-fehérek szurkolótábora a nyári mérkőzésen a hivatalosan zárt, alkalmi vendégszektorként szolgáló, kapu mögötti helyén biztatta a csapatot. Most azonban, a járvány miatt sajnos csend honolt a Nagyerdőn, zárt kapuk mögött vívták a piros-fekete-fehér, cívisvárosi meccset.

Dzsudzsák előtt Niktscher fejel (fotó: DEAC – Derencsényi István)

Hamar előnyhöz jutott a Loki. A 15. percben Szécsi Márk talált be, majd a 29. percben megduplázta a gólok számát. Az első félidő második felében Bárány Donát duplázott a 33. majd a 36. játékpercben. A Sándor Tamás vezette DEAC szépített az első felvonás hajrájában. Tetszetős egyéni akciót követően Kiss Bence vette be Gróf Dávid kapuját.

A második félidőben már nem esett gól. A végeredmény: 4-1. Ezzel biztossá vált, hogy a téli szünetet „keretbe foglalták” a debreceni csapatok. A DVSC az éllovas 48 ponttal, míg a DEAC a pontvadászat utolsó pozíciójában szerénykedik 12 egységgel.

Ez is érdekelhet