Lúdtalptornával bővült a Mozdulj, Debrecen! mozgalom programkínálata

Amint azt Széles Diána elmondta, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet évente több mint 13 ezer gyereket érintő iskolaegészségügyi szűrővizsgálatainak eredményei azt mutatják, hogy nagyon jelentős a mozgásszervi problémák száma, s a diákok 46 százaléka – vagyis minden második gyerek – lúdtalpas.

Ez arra vall, hogy a mindennapos iskolai testnevelés mellett a gyerekek nem mozognak eleget. Lúdtalp kialakulása esetén nem tudunk megfelelően állni, s rossz irányba változik meg a mozgásunk. A szűrővizsgálatok kedvezőtlen eredményeire figyelemmel most a Mozdulj, Debrecen! mozgalom keretében a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet elsősorban óvodások számára teremtette meg a lúdtalpasság felmérésének és gyógytornász segítségével való korrigálásának lehetőségét, hiszen ebben az életkorban ez a probléma kiküszöbölhető.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója azzal a szemléletes példával mutatott rá a lúdtalpasságveszélyére, hogy ha nem alakul ki a megfelelő lábboltozat, azzal testünknek azt a „rugóját” veszítjük el, amely a gerincet tehermentesíti. Ha nincs meg a megfelelő rugózás, az idővel gerincproblémákhozvezethet, sőt, vezet is! A megelőzés eszköze ebben az esetben is a minél több mozgás. Papp Csaba azt ajánlotta az érintett kisgyermekes szülőknek, hogy egyrészt vigyék gyermeküket minél többet játszani, mozogni a szabadba, másrészt lakáson belül is lehet a lúdtalpasság ellen küzdeni például olyan speciális szőnyegeknek a használatával, melyeknek a felülete nem sima, hanem egyenetlen. Ilyen szőnyegek egyébként nagyon sok óvodában vannak már, s vannak olyan intézmények is, ahol az udvaron alakítottak ki hasonló felületű gyalogösvényeket.

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom Szent Anna utca 11. alatti belvárosi egészségfejlesztési központjában minden hétköznap – hétfőtől péntekig – délelőtt 10.00 órától egy órás idősáv áll az óvodák rendelkezésére, melyben kis növendékeik számára 15-20 fős csoportokban ingyenes lúdtalptorna-lehetőséget igényelhetnek. Ezeken agyógytornász által vezetett foglalkozásokon a gyerekek és az óvodapedagógusok is megtanulhatják, milyenmozgásformák jók a lúdtalpasság kialakulásának megelőzésére, illetve korrigálására, s milyen mozgásformákat lehet otthon is gyakorolni, illetve az óvodában gyakoroltatni a kicsikkel.

Egyéni jelentkezés alapján iskoláskorúak számára is nyitva áll ez a lehetőség – jelenleg felmérő jelleggel, hetente egyszer, keddenként 17.00 órától lehet részt venni foglalkozáson.

Papp Csaba hangsúlyozta, hogy a debreceni iskolaegészségügyi szűrővizsgálatok szülők által megkapott eredményei alapján is lehet tájékozódni, hiszen az információk között szerepel az is, hogy gyermekük lúdtalpas-e vagy sem. A belvárosi egészségfejlesztési központban keddenként 16.15 és 16.30 órától 15 perc időtartamban arra is lehetőség van, hogy a szülők megvizsgáltathassák: lúdtalpas-e gyermekük.

Minden említett lehetőségre a https://gondoskodovaros.hu/ internetes oldalon, az Ingyenes programok és szűrővizsgálatok időpontfoglalója menüponton keresztül lehet jelentkezni.

Amint azt Széles Diána és Papp Csaba is egyaránt hangsúlyozta: a Mozdulj, Debrecen! mozgalom egyre bővülő jelleggel minden debreceni számára ingyenes lehetőséget nyújt a mozgásra – csak élni kell vele!

Ez is érdekelhet