Magyar klasszis úszók Debrecenben! – Úszó OB

Idén 124. alkalommal kerül megrendezésre az úszó OB, melynek a Debreceni Sportuszoda ad otthont. A debreceni verseny 2022-ben különösképpen kiemelt szerepet kap, hiszen a 2 hónappal későbbi vizes VB-re – amit Magyarországon rendeznek ebben az évben – nyújt majd kvalifikációs lehetőséget a sportolóknak.

Debrecen városa már évek óta szívélyes viszonyt ápol az úszással, illetve a Magyar Úszó Szövetséggel, idén 910 millió forintot biztosítanak Debreceni Sportcentrumnak. Az OB alkalmából több száz úszó – közöttük számos világklasszissal –  látogat majd városunkba áprilisban. Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke úgy fogalmazott a sajtótájékoztatón:

Nagyszerű visszatérni Debrecenbe! Újra a régi kerékvágásban, korlátozások nélkül, a városhoz méltóan tudjuk közösen megrendezni az OB-t.

Ezen kívül hozzátette, hogy a verseny magas színvonalában egy percig sem kételkedik, a korábbi tapasztalatai alapján úgy gondolja az idei év sem jelenthet kihívást a debreceni szervetőknek.

A tájékoztatón Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója, nem mellesleg a Magyar Úszó Szövetség alelnöke úgy fogalmazott:

Számomra az országos bajnokság a nívója miatt felér egy világversennyel!

Az eseményre ellátogatott Sós Csaba, szövetségi kapitány is, aki nem titkoltan fogja árgus szemekkel figyelni a sportolók teljesítményét, hogy az itteni teljesítményükalapján kialakíthassa a VB-keretet. Cseh László visszavonulása óta ez lesz az első OB, többek között ezért is fordul Sós nagy reménységgel idén a fiatalokhoz. Közülük kiemelte Milák Kristóf, Kós Hubert, Betlehem Gábor, Pádár Nikolett, illetve a debreceni klasszis Senászky Petra nevét is, akiknek különösképpen figyeli majd a teljesítményét a versenynapok alatt.

 

Ez is érdekelhet