Majdnem a kapusra borult meccs közben a fa

Az egyik hétvégi megyei III-as mérkőzés félbeszakadt, miután egy kiszáradt fa borult a kapura és a pályára.

A Fülöp – Vámospércs mérkőzést játszották vasárnap délután, amikor a napok óta tartó esőzések és a nagy szél miatt a kapu mögött egy kiszáradt hatalmas fenyőfa instabillá vált és beborult a pályára. Átszakította a labdafogó rácsszerkezetét és a kapufán csattant, jelentős mértékben megrongálva azt.

Forrás: HBJB.hu
Hatalmas fa borult a kapura meccs közben.
Forrás: HBJB.hu

A megyei játékvezetéssel foglalkozó HBJB.hu oldal szerint az 32. percben történt eset után a játékvezetőnek nem igazán volt választási lehetősége, mivel nem lehetett helyrehozni gyorsan a kaput, ezért beszüntették a mérkőzést. A fa kidőlése során folyamatosan az érintett térfélen támadott a hazai csapat és a játékvezető szerint óriási szerencse volt, hogy pont akkor volt a vendég csapatnak egy kontra támadása, amikor a fa kidőlt. Ekkor egyedül a kapus tartózkodott a térfélen, neki a játékvezetői asszisztens kiáltott, mikor látta, hogy be fog borulni a fa. A vendég kapus el tudott futni a fa elől és csak a lábát ütötte meg az egyik ág, de nem sérült meg tőle.

Az eset előtt a hazai csapat már 3-0-ra vezetett. A fegyelmi bizottság dönthet majd arról, hogy miképpen kell lejátszani a mérkőzést. Az biztos, hogy a fülöpi csapatnak érezhető anyagi terhet jelent a kidőlt fa, hiszen a megrongált kapu fém szerkezete aligha lesz már használható, azt ki kell cserélni.

Még lehet jelentkezni a labdarúgó játékvezetői tanfolyamra

Ez is érdekelhet