Májusban megnyithat a Csokonai Fórum – Galériával

A Csokonai Fórum, a tervek szerint, májusban nyithatja meg kapuit a nézőközönség előtt, amelynek köszönhetően egy új, modern kialakítású színházzal bővül Debrecen városa.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója így fogalmazott a vasárnap este tartott színház bejáráson: “Elszorul a szívem, hogy van olyan hely, ahol színházat rombolnak. Itt, Debrecenben színházat építünk és nyitunk meg. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekünk a színház világnapján van mit ünnepelnünk” 

A színház világnap alkalmából egy bejárással egybekötött előadásra invitálták a Csokonai legrégebbi bérleteseit.

Papp László polgármester köszöntőjében elmondta: az új létesítményt részben egy magyar-román együttműködéssel, részben a kormányzat és az önkormányzat támogatásával alakítják ki. “A megelőző években egy világjárvány nehezítette, keserítette életünket, amely kifejezetten nem volt ideális a színművészet számára, hiszen színházaink zárva voltak. Mi ezt az időszakot építkezésre használtuk. Nagyon szerencsés az a város, amelynek megadatik, hogy most, ezekben a nehéz időkben is tudjon a kultúrára figyelmet fordítani és azt fejleszteni. Debrecen ezen városok közé tartozik, ahol két nagy kulturális fejlesztés is zajlik. Az egyik a Csokonai Színház 160 éves épületének felújítása, a másik pedig egy modern, új színház, a Csokonai Fórum befejezése” hangsúlyozta a városvezető.

1860-as években indult el az a folyamat, aminek köszönhetően kőszínház épült Debrecen szabad királyi városában, amely 1865-ben készült el. Ez volt a Csokonai Színház. “Nagyon büszke vagyok arra, hogy elődeink így határoztak. Hiszen aki színházat épít, az a jövőbe tekint. Annak lesz kultúrája, lesz műveltsége. És nagyon büszke vagyok arra, hogy az első olyan vidéki városa vagyunk Magyarországnak, ahol kettő színházat építünk” fogalmazott Kósa Lajos országgyűlési képviselő köszöntő beszédében. “Csak akkor van jövőnk, hogyha jó iskolánk, jó színházunk van, ahol van könyvtárunk, és van egy gyönyörű városunk, amiben most már két színház is van” zárta gondolatait Kósa Lajos.

 

 

A beszédeket követően köszöntötték a társulat két, idén állami elismerésben részesült tagját: Csikos Sándort és Bakota Árpádot.

 

A mintegy 9 ezres komplexumban helyet kap többek között egy kamaraszínház, amely Latinovits Zoltán nevét viseli és akár 500 néző befogadására is alkalmas lesz, továbbá egy stúdiószínház is, amelyet Kóti Árpádról neveztek el. 

Ez is érdekelhet