Marihuána terjesztőket és fogyasztókat kapcsoltak le

Több személyt is előállítottak a tavaly óta tartó adatgyűjtés végén a rendőrök, mind drogokhoz kapcsolódó bűncselekményeket követtek el.

Marihuána terjesztőket és fogyasztókat kapcsoltak le

A rendőrség 2020-ban szerzett tudomást arról, hogy Debrecenben kábítószerrel kereskedik egy férfi. A gyanú szerint B. Dániel több ismerőse számára adott el marihuánát, amit ezek a személyek továbbértékesítettek. A nyomozók végül négy nőt és három férfit is előállítottak a rendőrkapitányságon. A 29 éves B. Dániel és egyik vásárlóját, a 24 éves N. Rolandot gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették, ezt követően pedig a Debreceni Járásbíróság a letartóztatásukat is elrendelte.

Marihuána terjesztőket és fogyasztókat kapcsoltak le

A további öt személy jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozók nem csak a terjesztőket, hanem fogyasztókat is felfedtek, akiknek bíróság előtt kell felelniük majd.

 

Ez is érdekelhet