A DEAC teniszezője a döntőig menetelt, ott azonban a cseh ellenfele jobbnak bizonyult.
A XXIV. nyári siketlimpián húsz magyar sportoló képviseli hazánkat, köztük a DEAC teniszezője, Máthé Gábor, aki kilenc évvel ezelőtt, Szófiában megnyerte a viadalt. A hallássérültek legrangosabb sporteseményére az olimpiához hasonlóan négyévente kerül sor. A legújabbat eredetileg 2021 decemberében rendezték volna a brazíliai Caxias do Sul városában, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, és május 1–15. közötti időpontra tették át.
Máthé Gábor az immár ötödik siketlimpiájára is nagyon komolyan készült edzőjével, a Grand Slam-győztes Temesvári Andreával. Érdekesség, hogy az esélyegyenlőség miatt a versenyzőknek hallókészülék nélkül kell pályára lépniük, ami azért is nehezebb, mert például nem hallatszik a labda pattogása, vagy az ütés hangja.
Az ötödik helyen kiemelt 36 éves teniszezőnk remekül szerepelt a tornán. Az első fordulóban sima 6:0, 6:0-val kezdett a brazil Carlos Alexandre ellen, majd a francia Vincent Novellit 6:2, 6:2 arányban győzte le. A negyeddöntőben a második helyen kiemelt ecuadori Adres Sebastian Vazquez ellen 6:3, 6:4-re nyert, az elődöntőben pedig az indiai Prithvi Sekhart (4. kiemelt) felett diadalmaskodott 7:5, 6:2-re.
A döntőben a címvédő, első helyen kiemelt, mindössze 19 éves Jaroslav Smedek várt rá. A két játékos jól ismeri egymást, hiszen az Európa-bajnokságon, illetve egy prágai nemzetközi versenyen már összecsaptak egymással. Mindkétszer a cseh fiú nyert a fináléban, és ezúttal is ő bizonyult jobbnak 6:3, 7:6 arányban.
Máthé Gábor így a dobogó második fokára állhat fel, de minden dicséretét megérdemel, remek teljesítményt ért el. Gratulálunk!
forrás: deac.hu