
Hosszú várakozás után, május végén megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Debrecen belvárosának egyik csodás építménye, a Református Kistemplom tornya (Csonkatemplom néven él a köztudatban).
A mintegy 300 éve épített, mára bástyaszerű kiképzéssel átalakított toronyból meseszép kilátás nyílik a cívisvárosra.
Most van elsőként lehetőség megtekinteni, megcsodálni – a templom külső és belső felújítása után -, a többszázéves falépcsőket, valamint a középkori várak hangulatát felidéző harangtornyot, a korhű berendezésekkel ellátott tűzőrszobát. Utóbbi 1727-ben megmagasított és tűzfigyelő szobával bővített torony tűzőr funkciójának elvesztése után, kizárólag harangtoronyként üzemelt és nem volt látogatható.

Ugyancsak megtekinthető az 1931-ben készített, eredeti állapotában maradt óraszerkezet, és a varázslatos körpanorámás kilátás a városra, a Csonkatemplom tetejéről.
Kuriózumnak számít az épségben megmaradt orgona is, amit 1862 és 1881 között építette Kiszel István, nagyváradi orgonaépítő, aki egész műhelyével a cívisvárosba költözött akkor, hogy a hangszer készítése a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen.
A látogatókat kedvezményes jegyárakkal, hétköznapon és szombaton 9-től 18 óráig, valamint vasárnap 14-18 óráig várják Debrecenben a Református Kistemplomban a felújítás után.
