Megnyílt a Vezér utcai víztározónál kialakított játszótér – A gyerekek már birtokba is vették a biztonságos parkot

Április 17-én hivatalosan is átadták a Vezér utcai víztározónál létesített rekreációs park legújabb elemeit, köztük a régóta várt, gyerekek számára kialakított játszóteret. A kerítést már el is bontották, így mostantól a legkisebbek is szabadon birtokba vehetik a játékokat – jelentette be Katona Erzsébet önkormányzati képviselő a helyszíni sajtótájékoztatón.

Egyre népszerűbb a park a családok körében

A képviselő hangsúlyozta, hogy a park fejlesztése kifejezetten a helyiek igényeire reagált, hiszen a környéken sok kisgyermekes család él, és nagy volt az igény egy biztonságos játszótér kialakítására. A játszótér építése tavaly ősszel kezdődött, és mivel közvetlenül a víztározó mellett található, különösen fontos volt, hogy minden szükséges engedély rendelkezésre álljon, és a biztonságtechnikai előírásokat is maximálisan betartsák.

A parkban a játszótér mellett már korábban telepítettek hullámpadokat, piknikasztalokat, szemeteseket, illetve 50 új fát is elültettek a „10 000 új fát Debrecenbe” program részeként.

Játszóvár, csúszda, hinta – kerékpártámaszokkal

A most megnyílt játszótér játszóvárral, hintával és csúszdával várja a gyerekeket. A kerékpárral érkezők számára kerékpártámaszokat is telepítettek, így a családok biztonságosan rögzíthetik biciklijeiket a pihenés idejére. A park területére továbbra sem lehet autóval behajtani, a képviselő pedig arra kérte a lakosságot, hogy gyalogosan vagy biciklivel közelítsék meg a helyszínt, hiszen a cél a nyugodt kikapcsolódás biztosítása.

További fejlesztések is várhatók

Katona Erzsébet elmondása szerint a park fejlesztése ezzel még nem ért véget. A jövőben pályázati forrásból szeretnének futópályát, kondiparkot, valamint mobil stéget és büfét is létrehozni a víztározó környezetében. A fejlesztés része a Civaqua-programnak, és az elmúlt év során bruttó 28,4 millió forintból valósult meg a városi költségvetésből.

Ez is érdekelhet