Magányadományból megújult Izsó Miklós szobrászművész carrarai márványból készült, közel 135 éves, eredetileg közadakozásból emelt síremléke a Fiumei úti sírkertben – közölte a Nemzeti Örökség Intézete.
A Fiumei úti sírkert egyik művészparcellájában nyugvó Izsó Miklós a magyar szobrászatot elsőként emelte európai színvonalra, miközben azt a népi-nemzeti felfogást képviselte, amelyet az irodalomban Petőfi Sándor és Arany János, a zenében pedig Erkel Ferenc és Liszt Ferenc – olvasható a közleményben.
Mint írták, az emlékművet a művész halála után állíttatta az erre a céllal létrehozott emlékbizottság. Izsó Miklós síremléke, a talapzaton álló, erőt sugárzó alak kimagasodik környezetéből.
Mátray Lajos fiatal szobrász a közadakozásból befolyt, nem elegendő összeg ellenére is olyat alkotott, amely párját ritkította a sírkertben: az atléta termetű magyar szobrászt munkaruhában és vésővel a kezében ábrázolta, mellette a szobrászat jelvényeivel – írták.
A 135 éves, carrarai márványból készült síremléket V. Pákh Imre és felesége magánadományából újították fel teljes körűen.
Izsó Miklós (1831-1875) 1851 és 1856 között Rimaszombatban volt kőfaragó. Első mestere, Ferenczy István korán felismerte tehetségét.
Támogatóinak köszönhetően Bécsben és Münchenben tanult. Onnan küldte haza első, diáktársai adakozásából készült művét, a Búsuló juhászt (1862). A népi alak még reformkori ízlés szerint idealizált, de az antikizáló síremlékek támaszkodó, gyászoló figurájának békés beállítása feszültséggel teli.
Nélkülözéssel töltött tanulóévei után a szobrász hazatért, és nagyobb megrendelések híján épületplasztikai megbízásokból él. Emellett kisméretű tanulmányokat készített népi figurákról, elsősorban táncoló parasztokról.
Ez az egész életén végighúzódó terrakottasorozat a mozgás és testábrázolás számtalan változatát, bravúros kifejezését őrzi. 1870 és 1872 között a Budai Főreáltanoda, 1871-től a Mintarajztanoda tanára volt.
A debreceni Csokonai-szobor volt az első és egyetlen nagyobb köztéri munka, amelyet valójában Izsó készített el. A fiatalosan hetyke, ugyanakkor nemesen előkelő költő képét formálta meg (1871).
Nagy lendülettel fogott hozzá Petőfi Sándor budapesti Petőfi téren felállítandó szobrához, amelynek szenvedélye, lendülete, kifejező feje figyelemre méltó. A művész korai halála meggátolta a befejezést, amely így munkatársára, Huszár Adolfra maradt. Ugyanez volt a sorsa a szegedi Dugonics-szobornak.
V. Pákh Imre és felesége mecénásként tavaly Munkácsy Mihály síremlékének felújítását támogatta – áll az összegzésben.
