Ismét elindul a „Millió lépés az iskoládért” program, mely során – hiszen közeleg a november, a férfiegészség hónapja – ezúttal a férfiak egészségtudatosságára kívánják felhívni a figyelmet.
Legyen a Te iskolád is részese az ország legnagyobb kihívásának, amelyben megmozgatjuk a diákokat, szülőket, tanárokat és mindenkit, aki aktív mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát. Az akció célja, hogy 2024. szeptember 23-tól december 8-ig 11 héten át a lehető legtöbben mozogjanak mindennap, és velük együtt váljon mindannyiunk élete részévé az aktív életmód.
A tavaszihoz hasonlóan most is megvalósul a zöld kihívás; amelynek lényege, hogy a résztvevők aktívan, zölden járjanak iskolába, munkába. 2023-ban az Aktív Magyarország Program támogatásával a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elindította a „Millió lépés az iskoládért” kihívást, ami minden idők legnagyobb mozgásra ösztönző játéka lett Magyarországon. Ennek keretében már több mint 400 ezer tanulót, szülőt, nagyszülőt ösztönöztek az aktívabb életmódra. A kihívásban közel 2000 iskola vett részt, a kezdeményezés pedig idén folytatódik.
Közös felelősségünk, hogy mindenki aktívan, egészségesen éljen, a nagymamák kocogjanak, a gyerekek feledkezzenek meg a mobiljukról és mozogjanak, és többen autók helyett biciklivel járjanak munkába, vagy iskolába. Ezt egyedül nem tudjuk elérni! Ezért a szervezők mindenkit arrabuzdítanak, hogy vegyenek részt a Millió lépés programban és az aktív közlekedésben.
A „Millió lépés az iskoládért” programról bővebb információ a linkre kattintva érhető el.