A D.A.S. csoport 1928-ban alakult Németországban, a magyarországi leányvállalata 2002-ben kezdte meg működését. A D.A.S. Csoport tagjai a magyar, brit, holland, belga, spanyol, olasz, görög, osztrák, ír, cseh, lengyel, kanadai és dél-koreai D.A.S. társaságok.
A D.A.S. Európa elsőszámú jogvédelmi specialistája, jogszervizeiket több kategóriában szolgáltatják. A nyolcszoros Suberbrands díjas cég több mint 3500 jogásszal dolgozik együtt Európán belül.
A közvetlen szolgáltatások mellett a D.A.S. csoport honlapján jelentet meg jogvédelmi cikkeket, amik a jogvédelmi tájékoztatás mellett érdekes jogi információkat is közölnek – például a Squid Game törvényi korlátairól.
Tegyük fel magunkban a kérdést, ha több, mint 142 millió felhasználó nézte végig a sorozatot, hányan lennének, akik előfizetnének egy igazi Squid Game -re? Hányan lennének akik játékosnak jelentkeznének? Van-e törvényi akadálya annak, hogy újjáélesszünk egy kortárs gladiátor harcot? Hiszen minden játékos szabad akaratából dönt úgy, hogy játszik és kockáztat…
A válasz az, hogy szerencsére van törvényi akadálya annak, hogy milliós nézettség előtt az emberek pénzért halomra öljék egymást. A szabályozás gyökere az Alaptörvényben keresendő.
A Debrecenben Hallottamon innentől kezdődően állandó cikkekkel jelentkezünk majd, amiket szakmai segítséggel a D.A.S csoport támaszt alá. Eddig is gyakran jelentettünk például a közlekedési balesetekről, ezentúl a D.A.S. segítségével a jogi háttérben is tudjuk informálni az olvasóinkat, ha valaki például egy cserbenhagyásos balesetet lát.