Minden évben március 23-án emlékezik meg a magyar és a lengyel nemzet a hosszú évek óta tartó jó viszonyról, közös történelemről.
A lengyel-magyar barátság napja egészen 2007-re nyúlik vissza, amikor március 12-én Magyarországon, majd 16-án Lengyelországban is elfogadták az országok vezetői a határozatot, mely szerint minden év márciusának huszonharmadik napján a lengyelek és a magyarok legendás barátságára emlékezik meg közösen a két nemzet.
Hagyományosan felváltva kerülnek megrendezésre a megemlékezések, vagy Lengyelországban, vagy Magyarországon, azonban az utóbbi években ezt a két ország vezetői nem tudták zavartalanul megvalósítani. 2020-ban a járványhelyzet miatt maradt el az esemény, 2021-ben a továbbra is fennálló világjárvány miatt alternatív módon került megrendezésre, mindkét ország gesztusokkal fejezte ki tiszteletét és szeretetét egymás felé. Hazánkban az Országházra tűzték ki a lengyel zászlót, Lengyelországban pedig a varsói Parlament borult magyar színekbe.
Idén március 18-19-én Lengyelországban került volna megrendezésre a jeles esemény, azonban a két ország államfői közös megegyezés alapján döntöttek úgy, hogy elhalasztják az eseményt, mivel tekintettel kell lenniük az orosz-ukrán háborúra:
…miközben az ukránok heroikus küzdelmet folytatnak a megszállt szülőföldért, ez most nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk
– jegyezte meg a lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda.
A két ország általában a barátságukra való tekintettel a közmédiában is megemlékezik a jó viszonyról – a közmédia csatornáin a nemzetek egymásnak szentelt műsorokat adnak le ezen a napon.
Lengyel, magyar, két jóbarát! Polak, Węgier, dwa bratanki!