A debreceni kiállítóhelyek idén is közösen, a programokat összehangolva készülnek a Múzeumok Éjszakájára. Az intézmények képviselői 2024. május 27-én, a Debreceni Református Kistemplomban számoltak be programjaikról.
Sárosi Dániel, a Debreceni Református Kistemplom turisztikai referense kiemelte, hogy a Csonkatemplom első alkalommal vesz részt önálló helyszínként a Múzeumok Éjszakáján, ahol többek között interaktív zenei tárlattal, helytörténeti animációs filmek bemutatásával és éjszakai toronytúrával is várják a látogatókat.
Puskás István alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a június 22-i rendezvényre a mai napon elkezdődött a jegyértékesítés. Mint mondta, a debreceni kulturális intézmények, igazodva az országos programsorozathoz, amely a „Gólpassz” címet viseli, a futball tematikájában valósulnak meg. A városvezető hangsúlyozta, hogy a Verestemplom és a Csonkatemplom részvételével idén új partnerekkel bővült debreceni hálózat, a Bocskai dandárideiglenes kiállítása pedig az MCC Aranybika épületében kap helyet.
Dallos-Nagy Krisztina, a Déri Múzeum sajtóreferensearról szólt, hogy egy, a DVSC-vel való közös együttműködés részeként igazi futball legendákkal találkozhatnak az érdeklődők a Múzemok Éjszakáján a Déri Múzeumban, a Debreceni Irodalom Házában pedig irodalmi gombfocival és közösségi LEGO-építéssel is készülnek a látogatóknak.
Csorba Dávid, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának szakigazgatója elárulta, hogy az este során zenés idegenvezetés, tematikus sportprogramok és népi társasjáték is várja a hozzájuk érkezőket.
Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője különleges kalandtúrára invitálta a családokat. Megjegyezte, az este folyamán mintegy száz bábot tekinthetnek meg a látogatók és még Kemény Henrik hangját is hallhatják megszólalni. Mint mondta, a futball tematika részeként Vitéz László fog gombfocit vívni az ördögökkel.
Vizi Katalin, a MODEM ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy idén második alkalommal közgyűjteményként vesznek részt az eseményen, amelynek fókuszpontjában a közelmúltban nyílt első állandó tárlatuk áll, amely a Hanyas vagy? címet viseli. Megjegyezte, az este folyamán szubjektív tárlatvezetésekkel készülnek a látogatóknak, valamint szeretnék újraéleszteni a Fűszer-Csemege című zenei programot.
Tóth-Mihala Veronika, a Verestemplom lelkésze elmondta, hogy a templomban este nyolc órától egészen éjfélig várják a látogatókat és egy különleges fényfestéssel készülnek az estére.
Beszterczey András, a Debrecen – Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze kiemelte, hogy június 22-én rendhagyó tárlatvezetésekkel várják a látogatókat, ennek részeként Papp László polgármester is kalauzolja majd a vendégeket a Nagytemplom falai között. A Nagytemplom szervezésében már délután három órakor elkezdődnek a programok, az Üvegpiramis mellett egyháztáji vásárral készülnek. A programsorozat részeként a Helyőrségi Zenekar filmzenei koncertet ad, éjszaka pedig orgonakoncertet hallhat a közönség, a Karakter Könyvesbolt és Kávéház mellett pedig Karakteres templomburgert sütnek a lelkészek.
A Múzeumok Éjszakája programsorozat idén újra közös karszalaggal lesz látogatható, amelyet elővételben május 27-től lehet megvásárolni.
Az idén június 22-én 16.00 – 24.00 óra között több helyszínen, számos intézmény közreműködésével valósul meg a Múzeumok Éjszakája. A Debreceni Zsidó Hitközség esetében 22.00 – 00.30 óra, helyszín a Pásti utcai zsinagóga.
Közreműködő intézmények:
- Debrecen – Nagytemplomi Református Egyházközség
- Debreceni Református Kollégium
- Debreceni Zsidó Hitközség
- Debrecen-Kistemplom-Ispotályi Református Egyházközség (Verestemplom)
- Déri Múzeum, Debrecen Irodalom Háza
- MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár
- MODEM
- Szabó Magda Emlékház
- Vojtina Bábszínház
Jegyek értékesítése:
A tavalyi árak maradnak érvényben.
1./ Early bird időszak: május 27 – június 16.
- Jegyárak: 6 éves kor alatt ingyenes
- 6-14 éves kor között: 700 Ft
- (betöltött) 15 éves kortól: 2000 Ft
2./ Június 17-től:
- 6 éves kor alatt ingyenes
- 6-14 éves korig: 1000 Ft
- (betöltött) 15 éves kortól: 2500 Ft
A belépésre jogosító karszalagot, amely valamennyi – együttműködésben résztvevő – kiállítás megtekintésére jogosít, online, vagy a helyszíneken lehet megvásárolni.