Múzeumok Éjszakája: színes programok Debrecenben

Számos debreceni intézményben, múzeumban, kiállítóhelyen már javában tart a június 24-re tervezett, Szent Iván éji hagyományokhoz is kapcsolódó programok szervezése. A rendezvények különlegességét az adja, hogy a Múzeumok Éjszakáján, az év legrövidebb éjjelén találkozhatnak a látogatók az izgalmas, változatos programokkal, melyek minden életkorú látogató számára kellemes élmény lesz Debrecenben is. 

 

A legtöbb rendezvény éjfélig tart, egyes helyeken délután 16 órától, az éjszakába nyúlnak Szent Iván éjjelén, június 24-én a Múzeumok Éjszakáján. A korábbi hagyományokhoz hűen, most is egységes karszalaggal látogathatják a vendégek a programokat Debrecenben a különleges napon.

A jegyvásárlást mindig az első kiállítóhelyen tegyék meg az érdeklődők s kérjenek pontos információt arról, hogy a kapott karszalag miként érvényes a továbbiakban.

  • Ismét megrendezik a hagyományos Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivál és Ifjúsági Találkozót a Csapókertben szombaton délelőtt 10 és 22 óra között. 


  • A Vojtina Bábszínház különféle varázslatokkal, bűvöletekkel várja a kicsiket és a nagyokat a Hal közben és a Déri téren.

 Június 24. (szombat) 18.00-22.30 óráig Hal köz:

18.00 óra – Alex Mihajlovski: Alex Barti Show – marionettszínház (Macedónia)

21.00 óra – LedPuppets Fényszínház: Neptun könyve -fényszínház (Magyarország)

22.00 óra – Auria Tűzzsonglőr Csoport: Fény és árnyék tánca – tűzzsonglőrködés (Magyarország)

Bemutatkozik a MÁV Zrt. Debrecen Pályavasúti Területi  Igazgatóság: „A vasúti távközlés története” című kiállítással a vasútállomás Üzemi épület V. emeletén 422. szobában 18.30 és 21.30.

A DKV ingyenes nosztalgia járatokat indít a Múzeumok Éjszakáján, díjmenetesen vehető igénybe a Nagyállomástól: 18.45, 19.30. és 20.15-kor indulnak, minden megállóhelyen megállnak.

A Zsuzsi Erdei Vasút is csatlakozik a Múzeumok Éjszakájához Debrecen legnagyobb szabadtéri „múzeumába” a természetbe, a Hármashegyi-erdőbe várja utasait egy káprázatos csillaglesre.

Debreceni Református Nagytemplom

  • 18 és 24 óra között a Nagytemplom tereinek interaktív felfedezése.
  • 21 óra csillagokra hangolva várják az érdeklődőket a 2. emeleti Kálvin János Galérián: Csillagképek az időszakos kiállítás elnevezésű programon. 
  • 20 és 23 óra között a Vega Csillagászati Egyesület Hajdúsági Területi Klubja segítségével, távcsövek használatával láthatják az érdeklődők az esti égboltot a két torony között. 
  • 23.30 Filmzenék és orgonák Csorba Gergő orgonaművész koncertje, ingyenes kísérő rendezvényekkel. 
  • Debreceni Irodalom Háza és Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás
  • 16 – 23 óráig Óránként tárlatvezetések látássérültekkel
  • 16 -24 óráig Kreatív alkotás Aranyi Fruzsina múzeumpedagógussal
  • Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás
  • 16- 20 óráig agyagozás, népi kézműveskedés a Medgyessy – árkádok alatt
  • Udvari programok: 18 órától erdei hangverseny, majd punkopera 20 órától az Independent Színház előadásában.
  • Déri Múzeum 
  • 16- 22 óra Zoltai Galéria: Múzeumpedagógiai játékok, foglalkozás meglepetésekkel.
  • Díszterem „A cívisek világa” állandó kiállításhoz kapcsolódóelőadások
  • 17 óra Réunion – A tűz és víz földje című tudományos ismeretterjesztő film vetítése.
  • 18- 22 óráig etnográfusok, történészek, muzeológusok izgalmas előadásait hallgathatják a látogatók a debreceni hóhérok életéről, Debrecenről és a katolikusokról, a gazdálkodó cívisekről, valamint a patikus múmiája témakörökben. 
  • Déri Frigyes fegyvergyűjteménye, állandó kiállítás.
  • Munkácsy Terem állandó kiállítás.

Déri tér

  • 16 óra a Magyar Honvédség Bocskai István 11. PáncélozottHajdúdandár helyőrségi zenekarának műsora
  • 17 óra Vitéz László a Vojtina Bábszínház bábelőadása
  • 18 óra szombat délután a jazz a Chico Mandala együttessel. 
  • 19 óra japán harcművészeti bemutató
  • Debreceni Református Kollégium Múzeuma
  • 16.30 – 17 óra Református örökségünk kincsei: Kárpátalja, tárlatvezetéssel.
  • 17-17.45 és 20- 20.45 – kor Jónás története. A fabula et Figura Műhely bábszínház előadása. 
  • 18-18.30 óra Biblia famakettek, biblia órákra.
  • 19- 20 óra Énekelt Petőfi versek
  • 19-20 óra Debreceni ezüstök és terítők: az egyházművészet remekei. A Református Kollégium idén 50 éves állandó kiállítása
  • 16-22 óra Vár a Bagolyvár Kézműves Kuckó!
  • 16- 22 óra A föld és a tűz mestersége.
  • 17 – 18 óra, 20- 21 óra, 22-23 óra Éjszakai tárlatvezetés.
  • 18-19 óra Kölcsey diákkori kutatásai és a Himnusz. Tárlatvezetéssel.
  • 19-19.30 és 21- 21.30 Kincsek a Nagykönyvtárból tárlatvezetéssel.
  • 16- 23 óra Protestánsként Európában (Oratórium)
  • 16.30- 17 óra Vacskamati virágja. A MJPMK Alföld Gyermekszínpad előadása. 
  • 18-18.30 óra Lúdas Matyi vásári képmutogató kicsiknek és nagyoknak.
  • 19-21 óra Középkori lovagok bemutatója.
  • 16-21 óra Gerundium emelés és tógafotó.
  • 16-22 óráig 1848-as kalandjátékok 
  • 16- 23 óra Vásári forgatag.
  • Szabó Magda Emlékház
  • 16.30 -17 és 22 – 22.30 óra Niké. Szabó Magda és Szobotka Tibor házasságkötésének 75. évfordulójára emlékezve időszaki kiállítás nyílt, középpontjában a Niké- gyűrű áll. 
  • 17-18.15 óra Szabó Magda hősei egy pszichológus szemével. Beszélgetés. 
  • 20-21 óra Dávid Roland Mózes, a Virtuózok V4+ 2022-es győztesénekfellépése. 
  • 21- 22 óra A Dóczy Dicsőítő Zenekara
  • Debreceni Zsidónegyed
  • Székház, rabbiszoba, Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet Zsidó Néprajzi Gyűjtemény állandó kiállítása. 
  • A Rahel- Nőegylet Kórus műsora, zsidó tradicionális dallamok
  • MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ)
  • 20.30- 21.30 óra Mesealapú múzeumpedagógiai foglalkozás Csőke Kittivel.
  • 21- 22 óra DJ BOOTSIE Trio & VJ Mimikri koncert.
  • 20-20.30 Mercs János és Katona Gábor színművészek performansza.
  • 19-20 óra Süli- Zakar Szabolcs kurátori tárlatvezetése
  • 20-21 óra Dr. Hoffmann Miklós tárlatvezetése a Körbe-körbe kiállításon.
  • 23-23.30 óra Szirénhívás – A Karmazsin és Lángoló Csigák Tűzzsonglőr csapat bemutatója.
  • Az egykoron Debrecenben tanult Károly Keserű festőművész kiállítása.
  • 20-21 óra A 2012-ben alakult debreceni Rover Zenekar koncertje, a város Főterén is találkozhatunk velük 24-én. 
  • ÉLŐZENE 21- 23 óra a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó teraszán
  • 13- 19 óra Karakteres Csak Desing vásár
  • Debreceni Csonkatemplom – Kistemplom
  • 16- 23 óra Toronytúra minden most nyílt tárlattal
  • 18-18.30 és 20- 20.30 óra Ezüstkincsek a Kistemplomban
  • 18.30- 19 óra és 20.30- 21 óra A Csonkatemplom titkai.
  • 17-18.30 / 19- 20 / 21-22 óra Esti orgonazene 

Ez is érdekelhet