A Debrecen 2030 programban, az idei debreceni nagyfelületű útfelújítások keretében megújul a Hortobágy utca egy szakasza is.
Mint elöljáróban elmondta, képviselői körzetében, illetve azt érintően az elmúlt 5 évben több mint 3,5 milliárd forint értékben történt útfejlesztés.
A nyugati kiskörút harmadik szakaszának (Nagy Imre utca) megépítése 1,5 milliárd, a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kapacitásnövelőkorszerűsítése összességében több mint 1,6 milliárd forintba, a Segner téri munkálatok 122 millió, a Pesti utcaiak közel 70 millió, a Mester utcaiak közel 80 millió forintba kerültek – hogy csak a legjelentősebbeket említsük.
Papp Csaba azt is hangsúlyozta: fontos, hogy ezek az önkormányzat támogatásával végrehajtott fejlesztések több, korábban problémás csomópontban növelték az áteresztőképességet, tették biztonságosabbá a közlekedést.
Külön is megemlítette, hogy mindenütt megtörtént a csomópontokon a kerékpárutak átvezetése, ami nagyon fontos a kerékpárral közlekedők, illetve azok számára, akik a biciklizéssel egészségük érdekében kívánnak aktívan tenni.
A Hortobágy utcán április 30-án megkezdődött nagyfelületű útjavítási munka értéke bruttó 21 millió forint, s a Hortobágy utca 16-tól a Kar utca torkolatáigtörténik az úttest megújítása mintegy 130 méteres hosszon.
Az utcának jelenleg ez a legrosszabb állapotban lévő szakasza. A munkálatok során a kopóréteget felmarják, a csatornafedeleket, víznyelő rácsokat szintbe igazítják, majd új kopóréteggel látják el az úttestet. A befejezési határidő május 17., de az időjárási viszonyok függvényében a kivitelező mindent megtesz annak érdekében, hogy a munka a lehető leghamarabb véget érjen.
A felújítandó útszakasz mellett található parkolóban pedig fel fogják festeni a parkolóhelyeket.
Papp Csaba arról is említést tett, hogy a Hortobágy utcán az utóbbi öt évben folyamatosan, több szakaszban járdarekonstrukció is történt az 1. és a 11. számú épületek közötti szakaszon, s az utcában több mint 10 új parkolóhely is létesült, ami a belvárosban élők számára nagy érték.
A felújítással érintett útszakasz teljes szélességében le van zárva, s kikerülni a vele párhuzamos szervizúton lehet.