A napelemparkot hétfőn adták át a Déli Gazdasági Övezetben.
Évente felére csökkentheti a vállalat szén-dioxid kibocsátását. A fejlesztések része a cégcsoport dekarbonizációs projektjének, melynek lényege, hogy 2030-ra a 80 százalékkal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, míg 2040-re karbonsemlegesen fog működni.
A napelempark 2 ezer 616 darab, összesen 6 ezer 200 négyzetméter felületű napelemet tartalmaz, az általa megtermelt energia a gyár szükségletének 30-40 százalékát biztosítja.
Kocsis Zoltán, a Krones Hungary Kft. ügyvezető elmondta: Magyarországon 2022-ben kezdtek el foglalkozni a dekarbonizációs projekttel azzal a céllal, hogy 2030-ig 80 százalékkal csökkentsék a kibocsátásukat. Ennek több alprogramja van, de a két legfontosabb egy napelempark létesítése és egy geotermikus rendszer kiépítése.
A fejlesztéseknek köszönhetően a cégcsoporton belül a debreceni gyár érheti el elsőként a káros anyag kibocsátási célt.
Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy fontos a példamutatás:
Az MVM-mel közösen a Déli Gazdasági Övezetben 52 hektáros területen napelemparkot hoztunk létre, a jövőben két napelempark telepítésével az elektromos közösségi közlekedés irányába szeretnénk elmozdulni a következő évtizedben – írta a közösségi oldalán.
Szerinte a Krones példát mutat a mostani beruházással és a 2040-re kitűzött karbonsemlegesség tervével is.
Forrás: debrecen.hu