„Sikeresen zárult a nyugati városrész fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárás!” – számolt be Papp László polgármester úr a mai napon Facebook oldalán egy bejegyzésben.
Debrecen önkormányzata közel másfél milliárd forintot nyert két uniós pályázaton, azzal a céllal, hogy javítsák az ipari parkok elérhetőségét, továbbá fejlesszék a város nyugati részének közlekedési infrastruktúráját. A kivitelezők, a Debreceni Mélyépítő Holding Fővállalkozó és Tanácsadó Kft. a Zemplénkő Kft. és a Ke-víz 21 Építőipari Zrt., egy évet kaptak a munkálatok elvégzésére.
„A fejlesztés célja, hogy javuljon a Határ úti ipari park, a Nagysándor-telep és a Fészek lakópark elérhetősége. A beruházás részeként útfelújításra és útszélesítésre, valamint a buszmegállók átépítésére, felújítására is sor kerül.” – írta Papp László polgármester úr.
A Pósa utcától az M35-ös autópálya ondódi felhajtójáig, közel két kilométeres szakaszon újítják majd meg a Kishegyesi utat és a mellékutakat a tender leírása alapján.
Valamint a Kishegyesi út mentén, a Határ úttól a Vasútoldal utcáig, továbbá a Vasútoldal utcán is 440 méteren, a Lóskúti utca befogadóig zárt csatornát is építtet az önkormányzat a beruházás részeként.
Mindezek mellett egy 768 méter hosszú és 2.75 méter széles gyalog-és kerékpárutat is építenek a Határ út és a Pósa utca közti szakaszon.
„A Kishegyesi útnak a Pósa és Határ út közti szakaszát nem csupán felújítják, hanem négysávosítják is, emellett a Kishegyesi úton két jelzőlámpás csomópontot is kiépítenek: a Kishegyesi út és a Pósa utca, valamint a Kishegyesi és a Határ út kereszteződésében.” – írta a polgármester úr.