Nemzetközi fenntarthatósági minősítést kapott a debreceni Mercur hotel

A BREEAM egy az Egyesült-Királyságban kidolgozott fenntarthatósági minősítési rendszer, jelenleg Magyarországon a Mercur Debrecen a legmagasabb pontszámmal rendelkező BREEAM minősített hotelépület – ismertette Szabó Sándor, a Szinorg Universal Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.

A Szinorg csoport egyik projektcégének beruházásában épült szálloda két éve nyílt meg Debrecen belvárosában, és az első nem fővárosi szálloda Magyarországon, amely megkapta a BREEAM nemzetközi fenntarthatósági standard szerinti minősítést „excellent” kategóriában – tette hozzá.

Elmondta azt is: a minősítés 9+1 kategóriában történt, a tanúsítvány megszerzése azt jelenti, hogy szigorú környezetvédelmi teljesítmény-szabványoknak felel meg a szálloda, hogy zöld és biztonságos környezetet nyújtson a vendégeinek, miközben minimálisra csökkenti ökológiai lábnyomát.

Törekvéseik egyik érdekes megnyilvánulása, hogy az idén méhcsaládot telepítettek a belvárosi szállodaépület tetejére, a méhecskék eddig 60 kilogramm mézet állítottak elő a szálloda vendégeinek.

Szabó Sándor megemlítette többek között, hogy a takarékos energiafelhasználás, a környezettudatos anyagfelhasználás és hulladékkezelés, a vízpazarlás visszaszorítása éppúgy a fenntarthatóságot szolgálják, mint például a fa kulcskártyák, vagy a fa ajtóakasztók.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, Debrecen olyan fejlődési pályán van, ami akkor lesz sikeres, ha minden kategóriában excellent minősítést tud elérni.

Felidézte: a város a Fenntartható Debrecenért díj létrehozásával is ösztönzi a helyi vállalkozásokat, hogy működésük során törekedjenek a fenntarhatóságra. A díjat elsőként 2022-ben éppen a Szinorg cégcsoport kapta meg – jelezte a polgármester.

Ez is érdekelhet