Nemzetközi szinten is tapasztalt középpályást szerződtetett a Loki

A DVSC labdarúgó csapata bejelentette, hogy montenegrói játékost szerződtetett.

A téli felkészülési szezonban a szerb bajnokság 6. helyén álló Novi Pazar csapatától szerződtette a DVSC a 26 éves Stefan Loncart. 

Nemzetközi szinten is tapasztalt középpályást szerződtetett a Loki

A fiatal középpályás az ősszel 18 alkalommal lépett pályára és csapatkapitánya is volt a szerb együttesnek, egy gólt lőtt és két gólpasszt adott. Karrierje során 200 mérkőzést játszott a szerb, a horvát és a montenegrói első osztályban, valamint lehetősége volt pályára lépni Bajnokok Ligája- és Európa Liga-selejtezőkön is, emellett már a montenegrói válogatottban is szerepelt. 

A DVSC jelenleg Törökországban edzőtáborozik, kevesebb mint három hét múlva, január 28-án pedig már a Zalaegerszeget fogadja a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Ez is érdekelhet