Növelik a belváros turisztikai vonzerejét – Zsákutcává válik a Pásti utca

„Az önkormányzat Debrecen minden városrészének fejlesztését fontosnak tartja, a belváros elsősorban turisztikai jelentősége miatt kiemelt övezet” – mondta Orosz Ibolya Aurélia a pénteki sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: díszkőburkolatot kap a Bajcsy-Zsilinszky utca Hal köz átjáró és Pásti utca közötti szakasza.

Továbbá az is kiderült, hogy újabb szakaszt mentesítenek az autóforgalomtól:

a Bajcsy-Zsilinszky utca a Hal köz átjáró és a Pásti utca között, mintegy 200 méteren lesz sétálóövezet, ahová a továbbiakban csak az ott lakók, illetve a vendéglátóegységek áruszállítói kapnak behajtási engedélyt.

Orosz Ibolya Aurélia

A térkövezést július 4-én kezdik el, amit a növényzet telepítésével fognak folytatni. A munkálatok várhatóan augusztus közepéig tartanak majd. A 130 millió forintos beruházást az önkormányzat saját forrásból végzi el – mondta az önkormányzati képviselő.

Az eddig teljesen aszfaltburkolatú terület nemcsak rendezettebb, de zöldebb is lesz. Főként díszfüves ágyásokat ültetnek, de különleges évelő virágok is szépítik majd a környezetet – emelte ki Kuhn András főkertész.

Amit fontos tudni:

  • a kivitelezés idejére a Pásti utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződését lezárják, a Pásti utca kétirányú zsákutcává válik
  • a vendéglátóegységeket érintő árufeltöltés az Aranybika tömbbelső felől lesz biztosítva
  • az utcaszakasz sétálóövezetté alakításával parkolóhelyek is megszűnnek
  • parkolóhelyek a közelben a Hatvan utcán a Tisza István utca és a Kossuth tér között, a Bajcsy-Zsilinszky utcán a Tisza István utca és a Nyugati utca között, valamint az Aranybika tömbbelsőben találhatók

Fotók: DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

 

 

 

Ez is érdekelhet