Ösztöndíjas alkotók, sportolók és tehetségek – Debrecen 2025

Debrecen városa idén nyáron ismét elismerésben részesítette azokat a fiatalokat és alkotókat, akik kimagasló teljesítményükkel öregbítik a cívisváros hírnevét. Június 26-án a Régi Városháza adott otthont a Kölcsey Ferenc-ösztöndíj, a Békessy Béla-sportösztöndíj, valamint a Cívis Talentum ösztöndíj ünnepélyes átadójának. A díjazottak Puskás István alpolgármestertől vehették át az elismeréseket.

Kölcsey Ferenc-ösztöndíj – A város színei falra kerülnek

A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által 2006-ban alapított Kölcsey Ferenc-ösztöndíj célja, hogy támogassa azokat az alkotásokat, amelyek Debrecenhez kapcsolódnak, és erősítik a helyi identitást.

2025-ben Vékony Tamás festőművész nyerte el az elismerést. Pályázatának célja egy közösségi falfestmény elkészítése a Batthyány utcai átjáró falán, amely egy 1968-as linóleummetszeten alapul. Az alkotás a ’60-as évek ikonikus helyszíneit eleveníti fel: a Ludas presszót, a Hapák-fotóműtermet és a Kerékgyártó mézeskalácsos boltot. A projekt külön aktualitását adja, hogy 2026-ban ünnepli a város Józsa János születésének 90. évfordulóját – ő volt az egyik legmeghatározóbb debreceni grafikus, akinek munkássága vizuális lenyomatot hagyott Debrecen történetéről.

Békessy Béla-sportösztöndíj – A legjobbak között a legjobbak

A 2016-ban alapított ösztöndíj célja, hogy segítse a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó debreceni sportolókat nemzetközi színtéren. Idén a következő kiválóságokat tüntette ki a város:

  • Arany Attila Csaba – atlétika

  • Bányász Viktória – aerobik

  • Battai Sugár Katinka – vívás

  • Dobi Gergő – triatlon

  • Göttlinger Dániel – kerekesszékes vívás

  • Komjáthi Nóra – ökölvívás

  • Kozák Luca – atlétika

  • Nagy Blanka Virág – vívás

  • Senánszky Petra – úszás, uszonyosúszás

  • Suba Sára – uszonyosúszás

A díjazottak a sportélet különböző területein bizonyították rátermettségüket, és méltón képviselik Debrecent hazai és nemzetközi versenyeken.

Cívis Talentum ösztöndíj – A jövő nagy elméi

Az ugyancsak 2016-ban alapított Cívis Talentum ösztöndíj a kimagasló tanulmányi és versenyeredményeket elérő középiskolásokat hivatott támogatni. Olyan fiatalok kapják, akik nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket, és példaként szolgálnak diáktársaik számára.

A 2025-ös díjazottak:

  • Baran Júlia – Fazekas Mihály Gimnázium

  • Bodor Noémi – Fazekas Mihály Gimnázium

  • Csegény Árpád – Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

  • Jurácsik Marcell – Fazekas Mihály Gimnázium

  • Lesku Dóra – Tóth Árpád Gimnázium

Ők nemcsak iskolájukban, hanem országos és nemzetközi megmérettetéseken is remekeltek humán, reál, művészeti vagy informatikai területen.

Debrecen továbbra is példát mutat abban, hogyan lehet a kulturális, sportbéli és tudományos tehetségeket felfedezni, támogatni és elismerni. A 2025-ös ösztöndíjasok nemcsak saját területükön emelkednek ki, hanem Debrecen büszkeségei is egyben.

Ez is érdekelhet