Miután egy lengyel férfit nem engedtek át a határátkelőn gépjárművének lejárt műszaki érvényessége miatt, úgy gondolta, hogy hamisít magának egyet és egy másik határon próbál meg átkelni.
Még nyáron, június 8-án éjszaka szeretett volna a nyírábrányi határátkelőhelyen keresztül elhagyni Magyarországot a férfi. A tehergépjárművének műszaki érvényessége több mint három hónapja már lejárt, ezért őt nem engedték át, ezen kívül még helyszíni bírságot is kiszabtak rá, érvénytelen hatósági engedéllyel közlekedés miatt.
A férfi úgy gondolta, hogy ez sem állíthatja meg, előbb a teherautóval visszament Debrecenben, ahol egy benzinkúton beszínezett egy lengyel pénzérmét és gondolta azzal készít magának a körbélyegzőhöz hasonló lenyomatot a jármű forgalmi engedélyébe. Ezt követően pedig a műszaki érvényességi időpontot is beírta, ráadásul pont az adott napot adta meg.
Ezt követően 22 óra 25 perckor jelentkezett a létavértesi határátkelőn, hogy Románia irányába elhagyja Magyarországot. Az ellenőrzés során a friss hamisított forgalmi engedélyt adta át, amit a határőr észlelt. Ekkor a férfit előállították és az okmányát lefoglalták.
A Debreceni Járási Ügyészség közokirat hamisítással vádolta meg a férfit, aki beismerte a tettét. Indítványozták a férfira felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint hogy a Berettyóújfalui rendőrkapitányság a lefoglalt okmányt küldje el a kiállító lengyel hatóságnak.