Piros-fehér-diadalra egyetemi győzelem

A DVSC Schaeffler élvonalbeli női kézilabdázói több mint 110 nap után vívtak újra hazai csatát, míg a DEAC elsőosztályú férfi kosarasai folytatták menetelésüket. Az ellenfél mindkét esetben az előző fordulóban legyőzött csapat volt, s mindkét esetben oda-vissza debreceni győzelem született.

Drenovac szerez kosarat (fotó: Derencsényi István)

A Vasutas hölgyek a Boglári Akadémia-SZISE alakulatát fogadták a Hódos Imre Rendezvénycsarnok megújult parkettjén. Köstner Vilmos sajnos még mindig nem számíthatott Alekszandra Vukajlovicsra, Arany Rebekára, Elke Karstenre és Poczetnyik Lucára. Az első félidő remekül indult a hazaiak számára, Giegerich-kapus védéseivel gyorsan tetemes előnyre tettek szert a piros-fehérek. A Balatonbogláron összehozott tízgólos győzelem reményeit azonban keresztbe akarta húzni az ifjú akadémista gárda, hiszen zárkóztak, bár utolérni nem tudták a vendéglátókat. Vámos Petra ezúttal is bombaként robbant be a bogláriak falába, a beállók is eredményesen teljesítettek, és Kovács Anna is méltóképpen vette ki szokásos részét a győzelemből. A Köstner-csapat a második félidőben alábbadott a lendületből, megszaporodtak a koncentráció csökkenéséből fakadó hibák, de ez érdemben nem befolyásolta a eredményt, hiszen szép számmal akadtak brilliáns megmozdulások is. A záró tíz percre Köstner-mester pályára küldte a legifjabb sort, így az utánpótlás-korúaknak is volt lehetősége bizonyítani és tapasztalatokkal gyarapodni. A végén 37-29 állt az eredményjelzőn, a DVSC pedig ismét kötelező győzelmet aratott.

Győztes edzői mosoly (fotó: Derencsényi István)

Néhány órával később, néhány utcányira már melegítettek a kosaras srácok, a DEAC fekete-fehér mezében. Ők is legutóbbi ellenfelüket, az idegenben kiütött Jászberényt fogadták. Ijesztő pillanatokkal kezdődött a találkozó, hiszen a Berény már a 10-et is megközelítette, amíg Somogyi Ádáméknak egyetlen kosarat sikerült szereznie. Szerencsére azonnal eszmélt Kovács Adrián legénysége és egy pillanat alatt megfordították az állást, úgy, hogy a negyed végére már debreceni vezetést mutattak a számok. Innentől kezdve uralták a meccset az egyetemiek és a harmadik felvonástól már többnyire az örömkosáré volt a főszerep. Zsákolások sora érkezett Djordje Drenovactól, Stefan Moodytól, de Tóth Ádám is parkettre hívott egy-két égigérő mutatványt. Az ifjú Neuwirth Bence – ahogy tőle már megszokhattuk – a hajrában még elengedett egy távolit. A háromjegyű pontszámot azonban egy másik fiatal tehetség, Asszú Ádám büntetőjével érték el a cívisvárosiak. A végeredmény 106-70 lett, az Oláh Gábor utcán is kötelező diadalt arattak a hazaiak.

Ez is érdekelhet