Igazi filmbe illő jelenetek játszódtak le múlt pénteken, amikor egy szabadnapos rendőr lélekjelenlétének köszönhetően sikerült elfogni egy rablót – még azelőtt, hogy az messzire jutott volna a zsákmányával.
A történet egy nyugdíjas nénivel kezdődött, aki épp hazafelé tartott egy debreceni boltból, amikor egy középkorú nő hirtelen mellé lépett, ellökte, majd kitépte kezéből a táskáját. Az idős asszonynak esélye sem volt reagálni, olyan gyorsan történt minden. A táskában élelmiszerek és néhány ezer forint készpénz volt – a támadó ezzel a zsákmánnyal próbált elmenekülni.
A rabló azonban nem számolt azzal, hogy az eset szemtanúja egy szolgálaton kívüli rendőr, Jámbor Attila r. alezredes, a Hosszúpályi Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese volt. A tapasztalt rendőr azonnal szolgálatba helyezte magát, és habozás nélkül üldözőbe vette az elkövetőt. Néhány pillanat alatt utolérte és elfogta a nőt, majd értesítette a rendőrséget.
A néni még a helyszínen visszakapta táskáját és benne az értékeit, míg támadóját megbilincselték, és előállították a rendőrkapitányságra. A 51 éves nőt a nyomozók rablás bűntette miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt.
A történet nemcsak egy sikeres rendőri intézkedésről szól, hanem arról is, hogy a rendőri hivatás nem ismer munkaidőt – különösen akkor nem, ha valaki olyan elhivatottsággal végzi munkáját, mint Jámbor Attila alezredes.