Szenior örömtáncoktatói szakmai napot rendeztek Debrecenben

A Mozdulj, Debrecen! mozgalomhoz kapcsolódva szenior örömtáncoktatói szakmai napot rendeztek a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet Szent Anna utcai egészségfejlesztési központjában 2024. szeptember 7-én.

Az ország számos pontjáról érkezett mintegy 30 résztvevőt Széles Diána, Debrecen alpolgármestere is köszöntötte, aki többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a 24. órában vagyunk abban a tekintetben, hogy a magyar társadalom egészségének megőrzése, a betegségmegelőzés érdekében hatékonyan cselekedni tudjunk. Debrecenben a gondoskodó város gondolat jegyében, s a Mozdulj, Debrecen! mozgalom formájában – melynek korábbi kezdeményezésekre alapozva napjainkra a szenior örömtánc is a szerves részévé vált – ez a cselekvés elindult, s egyre erőteljesebb. Jelenleg a városban hetente 150-160 szépkorú vesz részt a szenior örömtáncos programokon.

Sem ez, sem a Mozdulj, Debrecen! mozgalom más eredményei nem lennének elérhetőek lelkes kezdeményezők, önkéntesek és résztvevők nélkül, akik mellé a város önkormányzata oda tud állni, s az újabbnál újabb mozgásos és az egészségmegőrzést, a betegségmegelőzést szolgáló programokhoz megfelelő feltételeket biztosítani.

Nem mindegy ugyanis, hogy az egészségügyi alapellátásban – melynek biztosítása az önkormányzatok feladata – hány beteget kell fogadni. Természetesen minél többen egészségesek, annál kevesebbet. Debrecen önkormányzatának az a célja, hogy – a lakossági igényeket mindenkor figyelembe véve – arra ösztönözze a város minden polgárát, s ahhoz biztosítsa számukra az ingyenes lehetőségeket, hogy mozogjanak minél többet, éljenek egészségtudatosan, vegyenek részt az egészségügyi szűréseken, s éljenek minél tovább egészségesen.

A Mozdulj, Debrecen! mozgalomlassacskán három esztendeje alatt több mint 4000 program keretében összesen több mint 120 ezer debrecenit sikerült eddig megmozgatni. Széles Diána mindezeken kívül a mozgalom közösségteremtő erejét is hangsúlyozta, amivel nagyon sokat lehet tenni például a szépkorúak elmagányosodása ellen, s ezzel mentális egészségük megőrzése érdekében is.

Virágos Márta, az esemény főszervezője az esemény kapcsán elmondta, hogy a városban jelenleg három helyszínen lehet szenior örömtánc foglalkozásokon részt venni. A szenior örömtánc olyan összetett tevékenység, amely nem csak a szépkorúak számára jelenthet kikapcsolódóst és feltöltődést, hanem az aktív korúak számára is. A zene és a tánc egyrész kivástresszoldó, másrészt az agy különböző területeinek stimulálásával ez a mozgásforma segíti a jó mozgáskoordináció fenntartását, s – például a koreográfiák megtanulása révén – fejleszti a rövid távú memóriát, ezzel nagyon hatékonyan késlelteti a demencia esetleges kialakulását.

A mostani szakmai nap a Debreceni Egyetem pszichológus és gyógytornász szakembereinek segítségével azt szolgálta, hogy a szenior örömtánccal oktatásával foglalkozók tovább tudják fejleszteni módszereiket. A szakmai nap keretében tehát előadások hangzottak el, melyeket műhelybeszélgetés követett, s természetesen nem maradhatott el a mozgás sem, közös táncalkotás keretében.

Ez is érdekelhet