Évekig Tartó Rabszolgaságból Szabadultak – Megrázó Emberkereskedelmi Ügy

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói február 11-én letartóztatták azt a négy személyt, akik egy fiatal lány vallomása alapján éveken át…

Külföldön dolgoztattak prostituáltként egy fiatal nőt, vádat emeltek ellenük

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három vádlott ellen, akik a fiatal nőt Németországba…

Fiatal lányokat kényszerítettek prostitúcióra – lecsapott rájuk a rendőrség

Fiatalkorúakat próbált prostitúcióra bírni három férfi, akiket lekapcsoltak a rendőrök. A hajdúhadházi testvérpár és a hajdúböszörményi rokonuk az év elején…

Prostitúcióra kényszerítettek lányokat, most bíróság vár a három férfira

A rendőrök végeztek a nyomozással és az ügyészséghez került a tavaly prostitúcióval megvádolt személyek ügye. Egy 20 éves férfit és…

Kábítószerrel és teljesítményfokozó szerekkel kereskedő bűnbandára csaptak le Hajdú-Biharban – VIDEÓ

A hajdú-bihari felderítők égisze alatt, egy időben, 11 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedő hálózaton – közölte a rendőrség. A közlemény…

Prostitúcióra kényszerítettek fiatalkorú lányokat Debrecenben

A kép csak illusztráció/Forrás: The Debrecen Sun Emberkereskedelem miatt kell felelnie a gyanú szerint 3 férfinak, akik prostitúcióra kényszerített fiatalkorú…