Debrecen polgármestere, Papp László Beregszászon járt a napokban, erről osztott meg információt. A háború sújtotta Ukrajnában, Beregszászon van a legnagyobb…
Magyarországon, azon belül Debrecenben rendezik meg a 2023-as női futsal Európa-bajnokság döntőjét. Március 16-19. között a Főnix csarnokban játszák majd…
Ismét közös adománygyűjtést szervezett a Debreceni Tankerületi Központ, valamint az általa fenntartott 41 köznevelési intézmény az ukrajnai menekültek számára. A…
Az Európai Bizottság már januárban nyilvánosságra hozta, hogy 1,2 milliárd euró összegű makroszintű pénzügyi támogatással szeretné megsegíteni Ukrajnát, melynek első…
Az ostromlott Mariupol város több ezer ukrán lakosát a jelentések szerint az elmúlt héten „erőszakkal” oroszországi belterületeken fekvő városokba költöztették.…
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Ivan Fedorovot, Melitopol város polgármesterét egy tíz főből álló orosz katonai csoport elrabolta március 11-én.…
Debrecent is érinti a Tesla bejelentése, amellyel Elon Musk cége az Ukrajnából menekülőket segítené. Február 28. reggeltől egészen visszavonásig ingyenes…
A Debreceni Karitatív Testület Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával összefogva kíván segíteni az Ukrajnából, Kárpátaljáról érkező menekülteken. A karitatív testület…