Tavat és játszóteret kap a teljesen megújuló Petőfi tér

Arról továbbra sincs információ, hogy mikor történhet érdemi előrelépés az Intermodális központ fejlesztése terén, azonban ettől függetlenül újul meg a Petőfi tér, a fák között helyet kap játszótér és tó is.

Tavat és játszóteret kap a teljesen megújuló Petőfi tér

A közbeszerzést a debreceni Épkerservice Kft. nyerte el, amely alapján 897 millió forintért fogja a vállalat megújítani a debreceni Petőfi teret.

A Petőfi tér felújítása során teljesen megújul a fűfelület (6000 négyzetméteren), illetve jelentős cserje telepítés és 85 fa is ültetésre kerül majd. 

A lakosság pihenését, kikapcsolódását szolgálandó, épül egy 400 négyzetméteres mesterséges tó, a partján tarasszal és kiszolgáló pavilonnal. Emellett pedig egy 750 négyzetméteres modern játszótér is helyet kap a gyerekeknek.

Tavat és játszóteret kap a teljesen megújuló Petőfi tér

A II. világháború előtti Petőfi térre emlékeztetve készül el egy várostörténeti tanösvény, információs táblákkal és falakkal, illetve megújul a 73 éve felavatott Petőfi szobor is.

Kihelyezésre kerülnek új padok, hulladékgyűjtők és kerékpártárolók is. A közbiztonság javítása céljából 14 speciális közbiztonsági kamera is helyet kap, amelyek éjjel és nappal egyaránt jó minőségben képesek felügyelni a helyszínt. A kivitelezőnek 10 hónapja lesz elvégezni a teljes felújítást, így várhatóan jövő év második felében készülhet el az új Petőfi tér.

Ezzel a környék egy része teljesen megújul, azonban a Nagyállomás és annak közvetlen környezete továbbra is marad a régi. Továbbra sem ismert, hogy mikor valósulhat meg a régóta hangoztatott Intermodális központ, mikor újulhat meg a vasútállomás. Ennek hiányában elég erős lesz a kontraszt az Erzsébet utca két oldalán.

Ez is érdekelhet