Távozik Máté Csaba a DVSC-től – hivatalos

forrás: dvsc.hu

A DVSC vezetősége vasárnap reggel hivatalosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel távozik Máté Csaba vezetőedző és stábja a csapattól. A döntés hátterében az áll, hogy a DVSC az utóbbi öt bajnoki mérkőzésén sorozatban vereséget szenvedett, és jelenleg a 11., kieső helyen áll a tabellán. A klub közleménye szerint az elmúlt időszak értékelése után a vezetőség és Máté Csaba úgy látták, új impulzusokra van szükség a csapat fejlődése érdekében.

Máté Csaba augusztus végén vette át a DVSC irányítását, miután az előző edzőt, Szrdjan Blagojevicset menesztették. Bár kezdetben egy sikeres kupameccsel indított, a bajnokságban nem tudott győzelmet elérni, és az utolsó hazai meccsen, a Paks elleni 5-0-ás vereség után a szurkolók elégedetlenségük jeleként a játékosoktól levetették a mezeket. A legutóbbi mérkőzésen, Fehérváron elszenvedett 2-0-ás vereséget követően döntöttek az edzőváltás mellett.

forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

 

A következő időszakban Dombi Tibor fogja ideiglenesen irányítani a DVSC-t Madar Csaba segédletével. A csapat kedden a Magyar Kupában lép pályára Mezőkövesden, majd vasárnap a Ferencváros vendégeként játszik, mindkét találkozót az M4 Sport közvetíti.

forrás: m4sport.hu

Ez is érdekelhet