Tematikus séták Holnemvárosban

A Déri Múzeum és a MODEM közös Holnemváros című kiállításához kapcsolódóan a Déri Múzeum tematikus városi sétákra invitálja az érdeklődőket. A séták célja, hogy a múzeum Fotótárából rendezett kiállítás megtekintése után a látogatók személyesen, szakember segítségével fedezzék fel a tárlat fekete-fehér fotóin megörökített, sok esetben már nem létező helyszíneket, s így még jobban megismerjék Debrecen múltját, kulturális és épített örökségét.

 

A kiállítás időtartama alatt – 2022. június 5-ig – három tematikus sétát terveznek a szervezők, melyek közül az első témája Debrecen egyik legrégebbi városrésze, Mesterfalva lesz. Az első vezetett sétát április 24-én (vasárnap) 15 órától Erdei Nóra idegenvezető és Harangi Attila építészmérnök tartja, a Holnemváros kiállítás egyik kurátora, Szabó Anna Viola muzeológus közreműködésével. Mesterfalva kanyargós óvárosi utcáin és gyönyörű cívisházai között barangolva a sétán megidézik a régi cívisváros szellemét és a városrész híres lakóit Méliusz Juhász Pétertől Csokonai Vitéz Mihályon át Kiss Tamásig. 

 

Mesterfalva hely- és kultúrtörténeti érdekességeinek bemutatása mellett a séta különlegessége, hogy a résztvevők olyan archív felvételeket is láthatnak majd a Déri Múzeum Fotótárából, melyek a Holnemváros című kiállításban nem szerepelnek. Meglepetésként pedig három házbejáráson is részt vehetnek Mesterfalva helytörténeti szempontból jelentős épületeiben.

 

A Mesterfalva sétát követően májusban az eltűnt piacok és régi mesterségek nyomába eredhetnek majd az érdeklődők, a kiállítás finisszázsaként pedig június elején egy rendhagyó időutazáson vehetnek részt a Piac utcán.  

 

A sétákon való részvétel feltétele a Holnemváros című kiállítás megtekintése. 

A sétán a kiállításra szóló belépőjegy felmutatásával ingyenesen lehet részt venni.

 

Az április 24-i tematikus városi séta további részletei a Facebook-eseményben találhatók: https://www.facebook.com/events/4949383071798061

Ez is érdekelhet