Tömegbe lőttek Herszon városában

“Orosz katonák tüzet nyitottak civil tüntetőkre az elfoglalt ukrajnai Herszon városában, és legalább egy embert megsebesítettek – értesült a Daily Mail.

Egy Twitteren terjedő videó, amely a tüntetésen készült, egy férfi látható akinek a lövés miatt erősen vérzik a lába. Egy másik videóban pedig a tüntető tömeg látható, illetve az a pillanat, amikor a tömegbe lőnek és kitör a pánik.

Vlagyimir Putyin hadihajói ma tüzet nyitottak a fekete-tengeri kikötőváros, Odesa civil területeire, ami az első alkalom, hogy a lakosokat célba vették. A tisztviselők szerint több ház megsemmisült és tűz ütött ki, de áldozatokról nem érkezett hír azonnal. 

Herszon szinte naponta tüntetések színhelyéül szolgál az elmúlt hetekben, hiszen a háború elején az első nagyobb városként volt az, amely az orosz erők kezére került. Vasárnap a tüntetőknek sikerült visszafordítani egy katonai konvojt, miután elzárták az utat előle. 

Az orosz katonákat már korábban is vádolták azzal, hogy „figyelmeztető lövéseket” adtak le, de eddig nem nyitottak tüzet közvetlenül az aktivistákra.

A helyzetre való tekintettel képeket, illetve videókat a történtekről nem közlünk, az alábbi linken bővebben olvashatnak a történtekről angolul. 

Forrás: DailyMail UK 

Ez is érdekelhet