Történeti sétákkal vár a Zoo Debrecen a Kulturális Örökség Napjain!

Az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkjanéhány éve megkezdett hagyományát folytatva idén is csatlakozik az Európai Kulturális Örökség Napjai kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy elősegítse építészeti, régészeti és természeti örökségünk bemutatását.

Az örökségnapok keretében Park két történetiség-központú szakvezetéssel készül a szeptember 21-22-i hétvégére.

Az érdeklődők szombaton 14:00-tól a Vidámpark ipartörténeti emlékeivel, vasárnap 14:00-tól pedig állatkert-történeti érdekességekkel ismerkedhetnek meg. Az egyenként körülbelül egyórás sétákon hiteles, szakértői forrásból és izgalmas anekdotákon keresztül bontakozik ki Debrecenegyik meghatározó kulturális és szórakoztatóintézményének hat és félévtizedes, velünk élő múltja.

A kezdeményezés értelmében a vidámparki, illetve az állatkerti főbejárattól induló sétákon való részvétel díjmentes belépéssel biztosított, azonban 20 fős maximális létszámhoz és előzetesregisztrációhoz kötött, amely a [email protected]emailcímen lehetséges teljes név és a látogatni kívánt séta megadásával szeptember 20-a 12:00-ig.

Ez is érdekelhet