Továbbra is hibátlan a focicsapat

Folytatták remek sorozatukat a Debreceni Egyetem labdarúgói. Nyertek a kézilabdázók is, a futsalosok számára azonban túl nagy falat volt a Haladás.


Futsal

A futsal NB I 4. fordulójának nyitómeccsén a DEAC a címvédő Haladást fogadta pénteken a DESOK-ban. A többszörös bajnok szombathelyiek ebben a szezonban is nagy célokat tűztek ki, így nem várt könnyű mérkőzés Tihanyi Csaba legénységére. Végül érvényesült a papírforma, és a zöld-fehérek sima, 6-1-es győzelmet arattak, így elvitték a három pontot Debrecenből.

Labdarúgás
Hibátlan mérleggel várta a Füzesabony elleni idegenbeli mérkőzést a DEAC labdarúgócsapata az NB III Észak-Keleti csoport 7. fordulójában. A sereghajtó elleni találkozón 2-1-es debreceni siker született, így a fekete-fehérek továbbra is százszázalékos mérleggel rendelkeznek, és az élen állnak a tabellán.

Az első félidővel elégedett vagyok, korán vezetést szereztünk, sőt húsz perc után már kettő volt az előnyünk. Sajnos gyorsan kaptunk egy szépítő gólt, de az első játékrészben akár le is zárhattuk volna a meccset. A szünet után már nem volt ennyire jó a játékunk, de mondtam a lefújás után a srácoknak, hogy hét győztes bajnoki és két kupameccs során mindenféle siker számít. Igyekszünk tovább javítani a teljesítményünkön – nyilatkozta a DEAC vezetőedzője, Urbin Péter.

Kézilabda
A DEAC kézilabdázói a Rákosmente elleni hazai meccsel kezdték a 2024/25-ös idényt az NB I/B-ben. Mindkét oldalon mozgalmasan telt a nyár, mivel Mándi Norbert legénységéhez hat, a fővárosiakhoz pedig nyolc új játékos érkezett. A találkozót a Debreceni Egyetem gárdája nyerte 28-24-re.

Forrás: unideb.hu

Ez is érdekelhet