Új adóval sarcolják meg a Szép-kártya tulajdonosokat

A kormány a belföldi turizmust és idegenforgalmat akarja felpörgetni a Szép-kártyák új adójával, aki nem költi el időben a rajta lévő pénzt, extra adót kap a nyakába.

A Széchenyi pihenőkártyára (Szép-kártya) a munkáltató cafetéria keretein belül, kedvezményes adózással biztosíthat extra juttatásokat a dolgozóinak. A kormány a választásokat megelőzően február 1-től lehetővé tette, hogy a turizmusra adott juttatást a boltokban élelmiszer vásárlásra is fel lehessen használni. Ezt előbb 2022. május 31-ig, majd június 30-ig engedték. Ez fel is pörgette a számlákon lévő pénzköltést, az első félévben 30%-kal többet fizettek a Szép- kártyával, mint 2021. azonos időszakában, viszont a költések több mint 25%-a élelmiszerre ment, nem turizmusra. Az utolsó nyári hónapban, augusztusban már 40%-kal kevesebbet fizettek a kártyákról, mint egy évvel korábban.

Új adóval sarcolják meg a Szép-kártya tulajdonosokat

A hazai turizmusnak kétségtelenül jót tenne, ha az emberek költenék a pénzt a Szép-kártyákról, hiszen azokon nagyjából 100 milliárd forint áll jelenleg. A kormány úgy pörgetné fel ennek a pénznek az elköltését, hogy akik egy év alatt sem költik el a kapott összeget, egy új rendelet szerint 15%-os díjjal büntetné a kormány a bent maradó összegeket.

További fájó pont lehet azoknak, akik cafetéria keretein belül kapnak Szép-kártyára juttatást, hogy a 2022. október 15-ig beérkező összegre nincs is egy év elkölteni, azt május 31-ig kell felhasználni, különben jön a 15%-os díj. A kormány célja ezzel a turizmus és a vendéglátási szektor támogatása, amelyre szükség is lehet, figyelembe véve, hogy hotelek, éttermek sora zárt már most is be, miután a gazdasági helyzet miatt bezuhant a forgalom, miközben az energiaárakkal a számlák kilőttek.

A Szép-kártyákon lévő összegeket nem lehet már élelmiszerre költeni, így azokat turizmusra és vendéglátásra tudja elkölteni az, aki nem szeretne 15%-ot bukni a kártyán tartott összegből.

Ez is érdekelhet