Újabb jelentősebb üzemanyag-ár csökkenés

Mivel egyre kevesebbeket érint a hatósági ársapka az üzemanyagok vásárlása során, így egyre fontosabb, hogy miképpen alakul a piaci ár a benzin és a gázolaj esetében. 

Augusztus 10-én jelentősebb mértékű esés várható a kutakon, ugyanis a benzin literenként 20 forinttal lesz olcsóbb, míg a gázolajnál 15 forintos árcsökkenés várható. Ennek köszönhetően a benzinnél 671,9 forintos, a gázolajnál pedig 722,9 forintos literenkénti átlagár várható.

Megnéztük hogy lehet tankolni és milyen kivételekkel kaphatunk hatósági árat még

Az árcsökkenés köszönhető többek között az olaj árának csökkenésének, valamint a forint erősödésének. Az üzemanyag árak bő egy hónapja, július 5-én tetőztek, akkor egy liter benzin 784 forintba, a gázolaj pedig 812 forintba került.

Emellett a hatósági ár továbbra is elérhető, 480 forintban maximalizálva a benzin és a gázolaj literenkénti árát. Ez azonban egyre kevesebbeknek érhető el. Jelenleg csak a magyar forgalmi rendszámú, magántulajdonú gépjárművek tankolhatnak ezen az áron. Viszont több kút ezen is csökkentett, így a MOL jelenleg például napi egy, maximum 50 literes tankolást engedélyez autónként, függetlenül attól, hogy ársapkás, vagy piaci áras volna-e a tankolás.

Ez is érdekelhet