Kilenc év után újra salakmotoros világbajnoki küzdelem lesz Debrecenben, hiszen itt rendezik meg pünkösd hétfőn a sportág egyéni világbajnokságának második kvalifikációs versenyét.
A májusi Európa-bajnoki viadalt követően a sorozat folytatódik, június 6-án 16 órától lehet majd követni a szezon legrangosabb megmérettetését, Grand Prix-kvalifikációt a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.
Az SGP selejtezőjében 11 ország – Ausztrália, Dánia, Svédország, Lengyelország, Franciaország, Németország, Szlovénia, Románia, Lettország, Csehország és Magyarország – 16 vaspapucsosa küzd a továbbjutást jelentő, mindössze négy helyért. Aki sikerrel veszi a cívisvárosi akadályt, az megteszi az első lépést azért, hogy a 2023-as Grand Prix-sorozatban harcba szállhasson az egyéni világbajnoki címért.
Láttuk a rövid-, a közép- és a hosszútávú terveket is, amik egyrészt rangos versenyek szervezését, másrészt a lelátók megtöltését, harmadrészt pedig az utánpótlásnevelést jelentették. Ezek eredményei már idén látszanak, hiszen tavasszal elindult a Speedwolf Juniors program hét fiatal tehetséggel, az áprilisi és a májusi versenyek 2500, illetve 3500 nézőt vonzottak, most pedig 9 év után újra Grand Prix-kvalifikációs versenyt rendez Debrecen – mondta Barcsa Lajos alpolgármester a beharangozó sajtótájékoztatón.
Az alpolgármester hozzátette: a helyszínre látogató nézők több ezres létszáma kiváló visszacsatolás azzal kapcsolatban, hogy igenis van igény a térségben is a technikai sportok iránt, ezért megéri ezeket városi szinten is támogatni.
Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: a háborús helyzet miatt az eredeti rendező város, az ukrajnai Rivne helyett kapta meg Debrecen a rendezés jogát.
Az is kiderült, hogy Magyarországot Magosi Norbert fogja képviselni.
A hétfőn 16 órakor kezdődő versenyre a https://www.speedwolf.hu oldalon elővételben is lehet jegyet venni, de a várhatóan nagy érdeklődésre tekintettel a pénztárak már 13 órakor megnyitnak. 14 év alattiaknak a B és C jelű szektorokba továbbra is ingyenes a belépés.