Útlezárás és felújítás az Erzsébet utcán egész októberben

Az Erzsébet utca és a Salétrom utca találkozásánál egy hete már útfelbontás történt és forgalmi terelés, ez azonban egyelőre nem szűnik meg, egész októberben fennáll majd a helyzet.

A Debreceni Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a kereszteződésben egy 300 mm átmérőjű, kb. 50 éves acélcső lyukadt ki,  a szivárgást elhárították egy pontszerű hibajavítással. Azonban a felmérés során kiderült, hogy az érintett szakasz annyira rossz állapotban van, hogy bármikor újabb hiba történhet, ezt egy hosszabb szakaszt javítanak.

Útlezárás és felújítás az Erzsébet utcán egész októberben
Az érintett útszakasz a Google Street View felületén

Mint ismert, a debreceni vízhálózat kb. 1000 km hosszú, nagy része pedig kifejezetten régi. Az érintett Erzsébet utcai szakasz is több mint 50 éves csőhálózatra épül. Mivel az esetleges csőtörés nem csak a vízminőséget ronthatja, hanem komoly balesetveszéllyel is jár, hiszen kimoshatja a forgalmas út alól a talajt, amely később beszakadáshoz vezethetne. Ezért a Debreceni Vízmű Zrt. a hiba felmérését követően rendkívüli, 66 méter hosszú vezetékszakasz teljes cseréje mellett döntött.

Az elhelyezkedés miatt nincs lehetőség forgalmi terelés nélkül a cserére, mindenképpen nyílt árkos módszerrel történik majd a javítás, amely mind forgalmi terelést, mind hosszabb időt vesz igénybe.

A vízmű közlése szerint a teljes felújítás 2021. október 4-én kezdődik meg, a teljes munka várhatóan 1 hónap lesz. ennek oka, hogy az Erzsébet utca nagy forgalma speciális betonréteget igényel, amelynek hosszantartó kötési ideje van. Emiatt hosszabb ideig okozhat kellemetlenséget az érintett szakaszon a közlekedőknek a felújítás.

A Petőfi tér és a buszállomás közötti szakaszon az Erzsébet utcán ezért sávlezárásokra kell számítani, várhatóan továbbra sem lehet majd a Salétrom utca felé lekanyarodni a Petőfi tér felől. Emellett sebességkorlátozó táblák kerülnek kihelyezésre a felújítás miatt.

Beszakadt az út a Böszörményi úton 2020. júniusban
Beszakadt az út a Böszörményi úton 2020. júniusban

Emlékezetes lehet a fenti,  2020. júniusi fotó, ami szintén a DEBRECENBEN HALLOTTAM csoportban bukkant fel. A Böszörményi úton volt látható az eredménye egy csőtörés okozta útbeszakadás. Egy hasonlót szeretne most a Debreceni Vízmű Zrt. elkerülni a 66 méteres szakasz felújításával.

 

Ez is érdekelhet